Az Air France járatainak 60 százalékát a keddi menetrendhez hasonlóan szerdán is törli a francia légitársaság, miután a pilóták nem fogadták el a vezetőség javaslatait és folytatják a tömeges munkabeszüntetést.

A sztrájk első napján, hétfőn, a járatoknak mintegy fele szállt fel, kedden már csak negyven százaléka és szerdán hasonló helyzet várható. „Úgy látjuk, hogy a járatok mintegy negyven százalékát tudjuk majd biztosítani, hasonlóan a mai naphoz, a sztrájkolók aránya nem változott, továbbra is hatvan százalék” – közölte Catherine Jude, a légitársaság operációs igazgatója.

Franciaországban a vidéki repülőterek szinte teljesen kihaltak, az Air France belföldi járatainak ugyanis alig tíz százaléka közlekedik, a nemzetközi közlekedésben valamivel jobb a helyzet. Káosz azonban sehol nem jelentkezett, a párizsi Roissy és Orly repülőtereken is teljesen nyugodt a helyzet, miután az utasokat előzetesen, SMS-ben vagy e-mailben tájékoztatják a törlésekről.

A sztrájknak egyébként az állami vasúttársaság (SNCF) és a low-cost légitársaságok a haszonélvezői, amelyek különjáratokat állítottak forgalomba azokon a vonalakon, ahol az Air France gépei nem közlekednek a héten. A légitársaság vezetősége hétfőn éjszakába nyúlóan tárgyalt a többségi szakszervezet, az SNPL képviselőivel, akik szeptember 22-ig tervezik a munkabeszüntetést. „Még nem látható a kiút, de folytatjuk a tárgyalást. Ajánlatokat teszünk” – mondta kedden Frédéric Gagey, az Air France vezetője.

A Transavia fejlesztése korbácsolta fel a kedélyeket

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A pilótákat az Air France diszkont légitársasága, a Transavia fejlesztése aggasztja, ugyanis a nemzeti légitársaság gépeket tervez átadni a cégnek, ahol a pilótákat kedvezőtlenebb szerződéssel foglalkoztatják.

Az Air France elnöke azt javasolja, hogy a tervezett 37 helyett egyelőre csak 30 gép kerüljön át a Transavia franciaországi leányvállalatához, de a korlátozás csak 2019-ig lenne érvényben. Ezt a szakszervezetek elutasították, mert a francia korlátozás szerintük felgyorsítaná a Transavia más európai országokban bejegyzett fapados cégeinek fejlesztését, ahol a gépekkel átkerülő pilótáknak rosszabb feltételek mellett kellene dolgozniuk, mint az Air France-nál.

Az Air France jövőre jelentős fejlesztéseket tervez a fapados légitársaságnál, új járatok és bázisok nyitásával, ahol helyi szerződések alapján kívánják a pilótákat foglalkoztatni.

A légitársaság saját adatai szerint az Air France-nál dolgozó pilóták 40 százalékkal többet keresnek (évente bruttó 75 ezer és 250 ezer euró között a beosztástól függően,) mint a Transavia, illetve európai légitársaságok pilótái, ahol 87 ezer és 180 ezer euró között mozog a bruttó éves fizetés.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!