A Miami bázisú Centurion Cargo akár öt repülőgépétől is kénytelen lesz megválni, mivel az azok után fizetendő lízingdíjak kifizetése nem történt meg az utóbbi időszakban. A légitársaságtól és partnerétől a Sky Lease I cégtől mintegy 10,2 millió dollárt kívánnak behajtani a felperesek.

Az áruszállító cég problémái augusztus 29-én kezdődtek, amikor öt dublini befektető beperelte a Centurion Cargot, és a lízingcéget, mivel számításaik szerint összesen öt darab repülőgépre vannak pénzbeli elmaradásaik. Az érintett szállítógépek között 4 darab MD-11F, valamint 1 darab Boeing 747-400F szerepel.

A felperesek már a repülőgépek visszaszolgáltatását is követelték, azonban ennek a kérésnek nem tett eleget az amerikai vállalat, mivel a repülőgépek összesített értéke mintegy 67 millió dollárt tesz ki – írja cikkében a BizJournals.com

Az áruszállító társaság, valamint a Sky Lease I cégnek nem ez az első bírósági ügye, mivel már idén júliusban az üzemanyagot szolgáltató Chemoil cég összesen 11 pert indított, mivel a velük szembeni tartozás körülbelül 13 millió dollárra rúg, és a Centurion Cargo 11 darab repülőgépét érinti.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
A Centurion Cargo egyik MD-11F repülőgépe felszálláshoz készülődik Miami repülőterén. (Fotó: Samu Ádám - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A Centurion Cargo egyik MD-11F repülőgépe felszálláshoz készülődik Miami repülőterén.
(Fotó: Samu Ádám – AIRportal.hu)


Amennyiben a légitársaság elveszíti a pereket, nagy bajba kerülhet, hiszen nagy összegeket kell kifizetnie, vagy a 13 gépes flottájának nagy részétől meg kell válnia, mely opciók egyike sem segíti a cég fejlődését, sőt akár a csőd szélére is sodorhatják azt.

A Centurion Cargo egyébként 2015-ben tervezi átvenni első Boeing 747-8F típusú szállítógépét, de elképzelhető, hogy a jelenleg zajló bírósági tárgyalások ezt megakadályozhatják.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!