Új repülőteret kaphat Mexikóváros az elkövetkezendő évek során, ráadásul egy igencsak nagy méretekkel rendelkező létesítmény épülhet a jelenlegi, Benito Juárez nemzetközi repülőtértől keletre. A beruházás első fázisa 2018-ra készülhet el, azonban a bővítési tervek egészen 2062-ig nyúlnak.

Az új mega légikikötő már igen aktuálissá vált, hiszen a napjainkban is üzemelő fővárosi nemzetközi repülőtér jócskán túlhaladta a kapacitását az elmúlt években produkált 30 millió feletti utasforgalmával. Ezt felülírja majd az új mexikói légikapu, amely az első körben évi 50 millió fő fogadására és indítására lesz képes, majd a későbbiekben ez a szám 120 millióra növekszik.

Mexikó elnevezésére utal az X-alakú terminál.(Forrás: Foster + Partners) | © AIRportal.hu

Mexikó elnevezésére utal az X-alakú terminál.
(Forrás: Foster + Partners)

Az építkezések két szakaszban fognak zajlani, az első 2015 és 2020 között, mely közben már 2018-ban elkezdődhet az első járatok üzemeltetése. Ezt követően a második fázis 2028-at érintve egészen 2062-ig tart majd, melynek során a 100 millió feletti utasforgalom-kapacitás a futópályák számának bővítésével érhető el.

A komplexum a maga 555 ezer négyzetméterével a világ egyik legnagyobb repülőtere lesz, amely dizájn és funkció tekintetében is kínál majd újat. Az X-alakú terminál várhatóan 95 utashídat foglal majd magában, miközben belső kialakítása a tervező, Norman Foster szerint egyedi lesz. A híres brit tervező elmondása alapján „sem hagyományos tetővel, sem függőleges falakkal nem rendelkezik majd, sőt a szó szoros értelmében vett oszlopok sem lesznek jelen.”

Ezt az állítást arra alapozza Foster, hogy a terminál tetőívei elérik a 100 métert is, amely egy hagyományos repülőtér ívének a háromszorosa, és amelyet a mexikói építészet és szimbolizmus ihletett. A pehelysúlyú üvegek és acélszerkezetek, valamint a magas boltívek mind a – földrengések által – rettegésben tartott főváros talajviszonyaihoz lettek kigondolva. A repülőtér gyors kivitelezése az előre legyártott elemeknek lesz köszönhető, mely miatt állványzatra sem lesz szükség. Hasonló konstrukció található a nemrég megnyíilt dohai repülőtér terminálján, valamint Dubai és Szöul légikikötőin is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az elképesztő teret kínáló terminál látványterve. (Forrás: Foster + Partners) | © AIRportal.hu

Az elképesztő teret kínáló terminál látványterve. (Forrás: Foster + Partners)


A 2015-2020 közötti beruházási időszak hozzávetőlegesen 9,2 milliárd dollárt emészt fel, azonban a költségek nagyrészét a Benito Juárez repülőtér nyereségéből finanszírozzák. A jövőre kezdődő öt éves projekt befejeztével az új légikomplexum három futópályával fog rendelkezni. Ezzel azonban nem elégszenek meg az üzemeltetők és a megálmodók, hiszen a második fázis során még további három futópályát kap majd a megarepülőtér, ezzel elérve az évi 120 milliós utaskapacitást.

A környezetkímélés tekintetében is nagy előrelépés lesz a létesítmény, hiszen Mexikó állam kormányzójának nyilatkozata szerint ez lesz az első szén-dioxid mentes repülőtér Európán kívül. A természetes szellőzésnek köszönhetően sem légkondícionálásra, sem fűtésre nem lesz szüksége az épületnek.

Várhatóan 2018-tól már élvezhetik az utasok az új megarepülőteret. (Forrás: Foster + Partners) | © AIRportal.hu

Várhatóan 2018-tól már élvezhetik az utasok az új megarepülőteret. (Forrás: Foster + Partners)


Már 2002-ben szóba került egy új légikikötő megalkotása, azonban Vicente Fox, akkori államelnök a heves civil tiltakozásra hivatkozva törölte a projektet. Az biztos, hogy az új komplexum befejeztével Mexikóváros felkerülhet a világ legnagyobb repülőtereivel rendelkező városok listájára, olyanokkal egyetemben, mint Dubai, Szöul vagy Abu Dhabi.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!