Augusztusban, a legforgalmasabb nyári hónapban tovább növekedett a légi utasok száma a Budapest Airport termináljain. Az augusztusi forgalom idén 9,2%-kal volt nagyobb, mint egy évvel korábban. London továbbra is toronymagasan vezet a választható városok versenyében – adta tájékoztatásul közleményében a repülőteret üzemeltető vállalat.

Kapcsolódó cikk, előzmény Dinamikus júliust zárt a Budapest Airport

Nem kevesebb, mint 943 582 induló és érkező utast fogadtak és indítottak a budapesti repülőtérről az év nyolcadik hónapjában, ami 9,2%-kal haladta meg a tavaly augusztusi forgalom mértékét.

Ráadásul a növekedés motorja immár nem pusztán a repülőgépek jobb kihasználtságában, a nagyobb load factorban rejlik. Most már határozottan érződik az idén elindított új járatok hatása is, hiszen a repülőgépmozgások száma is 3,1%-kal lett magasabb, mint tavaly ilyenkor. Egészen pontosan 7 999 fel- és leszállást rögzítettek augusztusban.

A megnövekedett légi forgalom számos új járat elindításához is köthető: idén startolt az Air Serbia a naponta közlekedő belgrádi járattal, a török Pegasus Airlines isztambuli járatot nyitott, új a nyári szezonban a Vueling barcelonai járata és újnak számít a Transavia France Párizs Orly-ra közlekedő járata. Emellett természetesen egy sor, már itt lévő légitársaság nyitott új járatokat vagy bővítette a heti járatszámot, esetleg nagyobb gépeket állított forgalomba. Az Emirates már megkezdte a jegyárusítást az október végén induló napi dubaji járatára, amelyet ráadásul mindjárt egy szélestörzsű Airbus A330-assal géppel indít. A Wizz Air pedig nemrégen jelentette be, hogy jövőre újabb, sorrendben 9. gépet hoz budapesti bázisára, ami 15%-kal növeli a kapacitásait.

„Az év eleje óta masszívan növekszik az utasforgalmunk, ami egy sor tényezővel is összefüggésbe hozható. Ezek közül is mindenképpen meg kell említeni a gazdasági növekedést és Magyarország egyre nagyobb turisztikai vonzerejét a külföldiek számára.” mondta Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója. Hozzátette: „ A növekvő utasforgalom rávilágít a repülőtér munkahelyteremtő szerepére is. A Szegedi Egyetemmel közösen végzett kutatásunk azt mutatta ki, hogy minden egymillió főnyi növekedés az utasforgalomban kb. 1 300 új munkahelyet generál a repülőtéren és a városban.”

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Budapest Airport előrejelzése szerint, ha a mostani trend folytatódik, úgy az év végére az utasforgalom meghaladhatja az évi 9 milliót főt, ami rekordnak számít a repülőtér történetében. Ami a külföldi városok versenyét illeti: a forgalmi statisztikák élén toronymagasan vezet London a második helyezett Párizs előtt, utána Frankfurt következik, majd Amszterdam és Isztambul feljött az ötödik helyre.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!