Jövő év elején két új desztináció kerül fel az osztrák Niki járathálózatára. Az új célpontok Catania és Páfosz városai lesznek, ahova majd heti kétszer, illetve hetente fognak járni a cég Airbus A320 típusú repülőgépei.

Az utóbbi években egyre felkapottabb ciprusi város minden bizonnyal azok számára lesz érdekes célállomás, akik az európai télből szeretnének egy kicsit kellemesebb időjárási körülmények közé menekülni, hiszen az első járat 2015. február 24-én száll majd fel Bécsből.

A Földközi-tenger legnagyobb szigetére, Szicíliába kicsivel később, március 30-án indul útjára az első Niki járat.

A légitársaság egyelőre az idei fejlesztéssel sem áll le, egészen november elejéig kiterjesztette a Sharm el Sheikh, Luxor, Hurghada és Bécs közötti üzemelést.

Habár hivatalos bejelentés még nem érkezett, osztrák sajtóértesülések alapján szintén novemberben fog felszállni az első Bécs – Abu Dhabi járat, mely a híresztelések alapján a hét minden napján közlekedni fog.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!