Mégsem lesz négypályás konkurenciája a London Heathrow repülőtérnek, miután az Egyesült Királyásg kormányának Repülőtér Bizottsága – avagy a Davies-bizottság, ahogy sokan nevezik Sir Howard Davies bizottsági elnök után – leszavazta a már tavaly is felvetődött tervezetet.

A bizottság a döntés kapcsán egy közel ötven oldalas dokumentumot is kiadott, melyben részletesen indokolják a nagyszabású ötlet elvetését. Ettől kezdve az ITE (Inner Thames Estruary – Belső Temze-torkolat) reptérprojektet semmilyen formában nem folytatják, hanem ősztől a három, további opció elemzésével fognak kizárólag foglalkozni.

Fotó: Heathrow Airports Limited | © AIRportal.hu

Fotó: Heathrow Airports Limited

A hivatalos közleményben Howard Davies elnök elmondja, hogy nincsenek meggyőződve arról, hogy egy hatalmas légikikötő a Temze torkolatában a megfelelő lépés az Egyesült Királyság és London csatlakozási igényeinek kielégítésére. Emellett hozzáteszi, hogy felismerték a bázisrepülőtér szükségességét, azonban hitük szerint ennek „egy hatékony, versenyképes repülőtér részének kellene lennie annak érdekében, hogy megfeleljen egy olyan széles körben elterjedt és változatos piacon, mint London.”

Davies elmondása alapján a tervezet megvalósítása hatalmas gazdasági zavarokkal járna, míg olyan környezeti akadályok is felmerülhetnek, amelyek leküzdése lehetetlen, vagy legalábbis rendkívül időigényes lenne. Egy másik, igencsak kardinális és érzékeny pontja a tervnek a pénzügyi vonatkozása, költsége. A bizottság kutatása szerint a legkevésbé ambíciózus konstrukció is 70-90 milliárd fontot (kb. 25-35 ezer milliárd forint) emésztene fel, amelyből csak az állami finanszírozás tenne ki hozzávetőlegesen 30-60 milliárd fontot, amely nem kis ellenérzést váltana ki az adófizetők között.

Mik a további lehetőségek?

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Egy 2013. decemberi időközi jelentés három egyéb opciót tartalmazott, amelyek most tovább versenghetnek egymással a végső győzelemért. Az első propozíció a Gatwick repülőtér új futópályával való bővítéséről szól, a meglévő betoncsík déli részére kivitelezve. A második ötlet szerint a London Heathrow kapna egy újabb futópályát a mostani északi pálya északnyugati területére, míg az utolsó tervezet szerint a Heathrow repülőtér északi futópályájának bővítését hajtanák végre, melynek köszönhetően két, egymástól különálló pályát lehetne üzemeltetni.

„Mostantól Heathrow az egyetlen versenyben lévő bázis. Szeretnénk együtt dolgozni a Főpolgármesterrel (Boris Johnson londoni főpolgármesterrel – a szerk.), hogy teljesítsük Heathrow bővítését oly módon, hogy az az egész ország számára előnyt jelent, mialatt csökkentjük a zajterhelést a helyi lakosok számára a jelenlegi helyzettel összehasonlítva.” – nyilatkozta közleményében John Holland-Kaye, a London Heathrow vezérigazgatója.

Csalódott a londoni városvezető

Boris Johnson főpolgármester is megszólalt, azonban kevésbe kellemes hangnemben, amely nem csoda, hiszen a négypályás Temze-torkolati légikikötő az ő javaslata volt, ezért sokan „Boris-szigetnek” is elnevezték a tervezetet.

A The Telegraph írásában ugyancsak említésre kerül Johnson David Cameron miniszterelnök felé intézett figyelmeztetése. Eszerint a Heathrow repülőtéren esetlegesen megvalósuló harmadik futópálya szöges ellentéte lenne a kormánypárt álláspontjának, amely eddig ez ellen a koncepció ellen küzdött.

Heathrow vs. Boris Johnson vs. Gatwick – ki nyeri a „csatát”?

Holland-Kaye Heathrow-vezér még augusztus 29-én írt levelet a főpolgármesterhez, melyben arra kéri Johnsont, hogy amennyiben a bizottság elutasítja a Temze-menti új légikikötő kivitelezésének tervét, úgy támogassa a Heathrow-i terjeszkedést.

Úgy tűnik, hogy Heathrow megmenekült, hiszen a négypályás londoni légikikötő csupán látványterv marad.  (Forrás: Heathrow Airports Limited) | © AIRportal.hu

Úgy tűnik, hogy Heathrow megmenekült, hiszen a négypályás londoni légikikötő csupán látványterv marad.
(Forrás: Heathrow Airports Limited)

A vezérigazgató levelében emlékezteti Boris Johnsont, hogy egy bázis repülőtér nem azonos a point-to-point légikikötővel. Ezzel a London Gatwick ellen érvel Holland-Kaye, majd hozzáteszi, hogy csupán Heathrow vagy az új, Temze torkolatában kigondolt hub légikapu tudja fenntartani Nagy-Britanniát „a világgazdaság szívének”.

„Gatwick más, csupán rövidtávú és nyaraló piacokat szolgál ki. Nem vagyunk Gatwick ellen, azonban Ön helyesen felismerte, hogy az az állítás, miszerint a reptér ugyanazokat az előnyöket tudná teljesíteni bázisként csupán ámítás, csapda, téveszme. Egyetértek Önnel, mikor azt mondja, hogy egy második futópálya nem hozná azt a különbséget a globális összeköttetésben, ami nekünk szükséges. Az Air China kivonulása Gatwickről csupán a legújabb példa Gatwick nehézségére a közvetlen, napi, hosszútávú járatok működésének kivitelezésében.”

Boris Johnson eddig szilárdan kiáll a harmadik Heathrow-i futópálya ellen, így tehát a londoni globális légikapu kérdése még igencsak nyitott. A bizottság nemsokára megkezdi munkáját a már említett három megmaradt ötlet elemzésében, ezzel az őszi hónapokban végezhetnek. Hogy mikor várható végleges döntés a kormány által, az jelen pillanatban még képlékeny.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!