A százezredik utast köszöntötték hétfőn a debreceni repülőtéren: a Londonban dolgozó nagyváradi lánynak ajándékcsomagot adott át Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere és Herdon István, a repülőteret üzemeltető Xanga cégcsoport vezérigazgatója.

A százezredik utas köszöntése. (Fotó: Debrecen Airport) | © AIRportal.hu

A százezredik utas köszöntése. (Fotó: Debrecen Airport)

Néhány perccel azután, hogy a London-Lutonba tartó gép felszállt, először landolt Debrecenben az UTair légitársaság Moszkvából érkező charterjárata.

Moszkvából három hetes turnusokban hoznak gyerekeket rekreációs célból Hajdúszoboszlóra. Az idei év oroszországi charterlánca hat járatpárból áll, a járatok december közepéig közlekednek az orosz főváros és Debrecen között – ismertette Herdon István.

Reményeik szerint a charterlánc 2015-ben is folytatódik Moszkva és Debrecen között, növelve a repülőtér forgalmát, amely az idei évben már meghaladja a 150 ezer utast – fűzte hozzá a vezérigazgató.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!