Egy újabb fontos elemmel bővülhet a Comac C919 első példánya, ugyanis a Xian Aircraft befejezte a törzs középső szakaszát, amelyre felszerelhetik a szárnydobozokat és a szárnyakat.

A Comac C919 számára fontos mérföldkő ez, korábban elkészült az orr szekció is és a szárnyakat tartó elem is, amelyet ugyan a kompozit anyagok helyett alumíniumból voltak kénytelenek legyártani a szükséges szakértelem és technológia hiányában. A fugoid-ciklus szerűen bukdácsoló típus számára most talán a felívelés ideje is elérkezett, hiszen hamarosan összeszerelhetővé válik a teljes törzs.

A látható fejlődés és igyekezet ellenére a kínai masina kínosan nehezen ölt testet és a gyártó által megjelölt első felszállás időpontja is igen merész kijelentésnek bizonyul, amelyet 2015 év végére datálnak. Az első megrendelők 2016-ban juthatnának a gépeikhez a Comac szerint, de iparági elemzők ezt nem látják reálisnak, inkább a 2018-as év lehet a megfelelő évszám.

A középső törzsrész és az orr szekció hamarosan a Comac sanghaji összeszerelő üzemébe kerül, ahol a repülőgépek végszerelése folyik majd.

A kínaiak gépe a nagy gyártók típusaihoz hasonló módon készül, a fontos alkotó elemek külön gyárakban készülnek így az orr, a törzs, a farok a vezérsíkok és a szárnyak is más-más kínai üzemből érkeznek a Comac végszerelő sorára.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
A szorgos kínai kezek munkája: a középső törzsszekció. (Fotó: Xian Aircraft) | © AIRportal.hu

A szorgos kínai kezek munkája: a középső törzsszekció. (Fotó: Xian Aircraft)


A C919-es 156-174 utas szállítására lesz alkalmas akár 5555 kilométeres hatótáv mellett. A típus meghajtására a CFM International Leap-1C típusú erőforrásai vannak kijelölve, amelyek a 900km/órás csúcssebesség elérését is lehetővé teszik a keskenytörzsű gép számára.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!