Szombat hajnalban lezuhant egy ukrán An-12-es Algéria területén. Az Ukraine AirAlliance légitársaság üzemeltetésében álló repülőgép fedélzetén hét főnyi személyzet, hat ukrán és egy orosz állampolgár tartózkodott az algériai közlekedési minisztérium tisztviselőjének nyilatkozata szerint.

Az ukrán lajstromjelű Antonov An-12-es teherszállító repülőgép helyi idő szerint 2:40-kor zuhant le, miután felszállt az algériai Tamenrasszet repteréről Egyenlítői Guinea irányába.

A nyilatkozó tisztviselő a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy a repülőgép technikai hiba miatt zuhanhatott le. A roncsok között három személy összeégett holttestét találták meg.

Az MTI információi szerint a gép hegyvidéki területen zuhant le 15 kilométerre a déli Tamenrasszet tartomány repülőterétől, ahol előzőleg technikai megállót tartott. A gép felszállás után három perccel tűnt el a radarképernyőkről. Mentőalakulatok vonultak a helyszínre, de nem találtak túlélőt.

A gép az energiaiparban használatos berendezéseket szállított. Ukrajnából érkezett és az Egyenlítői-Guineai Köztársaságba tartott. Útja során többször is leszállt, így az egyesült királyságbeli Glasgowban, az algériai Gardájában, valamint Tamenrasszetben.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
A 2000-es években rendszeres vendég volt Ferihegyen a szerencsétlenül járt repülőgép

A szerencsétlenül járt repülőgép az UR-DWF lajstromjelű, Antonov 12BK típusú repülőgép volt az aviation-safety.net adatlapja szerint. A 8345802 gyári számú repülőgépet 1968-ban gyártották, 2012 júliusa óta repült az Ukraine AirAlliance (ICAO: UKL) légitársaság flottájában.

Az LZ-MNK felszállása Ferihegyről 2005. májusában. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Az LZ-MNK felszállása Ferihegyről 2005. májusában.
(Fotó: AIRportal.hu)

A repülőgép 1968-tól a szovjet légierőnél, majd az orosz később az ukrán légierőnél teljesített szolgálatot, mielőtt 2003-ban bolgár polgári lajstromba került.

Az An-12-es 2003-tól 2007-ig a bolgár Scorpion Air flottájában repült LZ-MNK lajstromjellel. A repülőgép ebben az időszakban menetrend szerinti járatokat teljesített Budapestről hetente több alkalommal. 2007 és 2012 között az ukrán Meridian és az Aero-Charter Airlines flottájában szolgált, innen került az Ukraine AirAlliance céghez.

Ukraine Air Alliance Antonov An-12-es gépei időnként Ferihegyen is megfordulnak az utóbbi években is

Az Ukraine Air Alliance Antonov An-12-es típusú, UR-CAH lajstromjelű repülőgépe 2014. augusztus 22-én járt Ferihegyen. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Az Ukraine Air Alliance Antonov An-12-es típusú, UR-CAH lajstromjelű repülőgépe 2014. augusztus 22-én járt Ferihegyen. (Fotó: AIRportal.hu)

A Ukraine AirAlliance An-12-es szállítógépei az utóbbi időszakban ugyan ritkábban, de többször megfordultak már a budapesti repülőtéren is.

Legutóbb múlt hét pénteken, 2014. augusztus 22-én az esti órákban hajtott végre ugyancsak technikai leszállást a légitársaság UR-CAH lajstromjelű gépe Ferihegyen, majd néhány óra múlva, tankolást követően folytatta útját.

A légitársaság a legutolsó információk szerint 5 darab An-12-es repülőgéppel rendelkezik, mindegyiket az 1960-as években gyártották.

Helyszíni videó a kiégett roncsokról

Forrás: ENTV / Youtube

Frissítve: 2014. augusztus 30. 20:00

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!