Hatezer munkavállalóját bocsátja el a Malaysia Airlines, hogy 2017-re nyereségessé váljon, átalakítják útvonalhálózatukat és új céget hoznak létre, amelyik átveszi a teljes működtetést – közölte az állami tulajdonos Khazanah Nasional Berhad pénteken a honlapján.

A részvények mintegy 70 százalékát birtokló befektetési alap tizenkét pontos akciótervet dolgozott ki arra, hogy átalakítsa a csütörtökön 750 millió ringgites (56 milliárd forintos) első félévi veszteséget jelentő Malaysia Airlinest.

Ennek részeként küldik el dolgozóik 30 százalékát, és új céget hoznak létre új igazgatósággal. Ez a teljes mértékben állami társaság fogja üzemeltetni a járatokat és foglalkoztatni a dolgozókat.

Az intézkedési terv részeként egyebek mellett átalakítják járathálózatukat is: megszüntetik a veszteséges hosszú távú járatokat és nagyobb hangsúlyt fektetnek a regionális járatokra, újratárgyalják beszállítói szerződéseiket is. Azt az új cég menedzsmentje fogja eldönteni, hogy megtartják-e a Malaysia Airlines brandet, de a mostani tulajdonos a megtartást javasolja.

Az átalakításhoz jogalkotási folyamatok beindítására is szükség van, mivel egyes lépésekhez új törvényekre is szükség van. Az újraszervezés mintegy 6 milliárd ringgitbe (446 milliárd forintba) kerül. A Malaysia Airlines részvényeinek kereskedelmét magyar idő szerint éjjel kettőkor felfüggesztették a bejelentés miatt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A légitársaság csütörtökön közölte, hogy az első fél évben 750 millió ringgit (56 milliárd forint) veszteséggel működött, amely 65 százalékkal nagyobb a 2013 első félévinél. A tavalyi évet 1,1 milliárd ringgit adózás utáni veszteséggel zárták.

Fél éven belül a Malaysia Airlines két Boeing 777-200-as repülőgépével történt légi szerencsétlenség, amelyekben összesen 537-en haltak meg. Március 8-án a Dél-kínai-tenger felett tűnt el a 370-es járatuk, míg július 17-én a 17-es járatot teljesítő gépet lőtték le Kelet-Ukrajna felett. Az elmúlt 12 hónapban a cég részvényeinek árfolyama több mint 20 százalékkal esett.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!