Az ír low-cost cég ezúttal nem egy új viszonylat nyitását, hanem a Cyprus Airways megvételét helyezte kilátásba a hatékonyabb régióbeli növekedés érdekében. A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary akár már most csütörtökön Ciprus szigetére utazhat, hogy megkezdjék a tárgyalásokat a kormánnyal a Cyprus Airways esetleges átvételérőltudta meg a Reuters hírügynökség.

A hosszú ideje veszteségesen működő légitársaság eladása már régóta a levegőben lógott, a hírek szerint mintegy húsz cég érdeklődött korábban a ciprusi kormánynál, de idáig még nem született megállapodás egyik féllel sem.

Amennyiben a tárgyalások nem lennének sikeresek, elképzelhető, hogy a kormány egy tender keretében fog megválni a Cyprus Airways tulajdonjogától.

Talán nem meglepő módon O’Leary körülbelül egy hónapja adott nyilatkozatában hevesen tagadta a bővítésről felröppent pletykákat különböző politikai okokra hivatkozva.

Az igazgató hozzátette, hogy egy ehhez hasonló „bevásárlás” is eltörpülne a Ryanair bővítési tervei mellett.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az akvizíció után a ciprusi cég teljesen független maradna az ír fuvarozótól, ám az utasok számát rekordsebességgel növelnék meg a jelenlegi 600 000 főről mintegy évi 3 millióra.

A Cyprus Airways a különböző low-cost vállalatok olcsó jegyáraival szemben nem tudott kellő ár-érték arányú viteldíjakat felmutatni, így a társaság már a londoni Heathrow repülőtéren is eladta a rendkívüli nagy kincsnek számító résidőket, hogy működését a befolyt bevételből finanszírozza.

Ennél a döntésnél némi párhuzamot lehet felfedezni az egykori magyar nemzeti légitársaság történelmében, hiszen sokan úgy tartják, hogy a Malév hanyatlása akkor kezdődött, amikor a fuvarozó kénytelen volt áttelepülni a Gatwick repülőtérre Londonban, szintén a heathrow-i slotok elkótyavetyélése és felélése miatt.

Úgy tűnik, hogy a Ryanair budapesti álmai lassan szertefoszlanak. (Fotó: Rimóczi Roland - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Úgy tűnik, hogy a Ryanair budapesti álmai lassan szertefoszlanak. (Fotó: Rimóczi Roland – AIRportal.hu)


A vállalat ellen egyébként az Európai Bizottság is eljárást indított, mivel a ciprusi kormány 2013-ban egy 31 millió eurós tőkeemelést hajtott végre, 2013-ban pedig közel 71 millió eurót utalt át a Cyprus Airways számlájára, hogy az folytatni tudja a működést, de az koránt sem biztos, hogy ezek a tranzakciók nem sértik az Európai Uniós szabályzatot.

Amennyiben O’Leary valóban felvásárolja a ciprusi fuvarozót, minden bizonnyal a vizsgálat lehetséges következményeit is vállalnia kell majd az új tulajdonosnak.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!