Idén kerül megrendezésre a 17. FIBA Kosárlabda-világbajnokság, amelynek Spanyolország nemzeti légitársasága, az Iberia a főszponzora.

A Face Team az Iberia EC-JLI lajstromú Airbus A321-213-as gépe mellett. (Fotó: Face Team) | © AIRportal.hu

A Face Team az Iberia EC-JLI lajstromú Airbus A321-213-as gépe mellett. (Fotó: Face Team)

A fuvarozó a reklámfelületeken kívül egy igen látványos módját választotta a megjelenésnek, amellett, hogy a spanyol és az amerikai kosárlabda válogatott számára egy Airbus A321-213-as utasszállítót rendelkezésre bocsátott, a világhírű akrobatikus színházat, a Face Team-et bízta meg a képviseletükkel.

A 2004 óta működő magyar csapat világszerte már rengeteg helyen varázsolta el a nézőket káprázatos műsoraival, azonban saját bevallásuk szerint a mostani alkalom eddigi karrierjük talán legjelentősebb pontja.

A akrobatikus kosarasok már meg is kezdték a közös munkát a légitársasággal, erről és a közelgő világbajnokságon való szereplésükről kérdeztük Takács Áront, a Face Team alapítóját és vezetőjét.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

AIRportal.hu: Hogyan viszonyultok a repüléshez csapatszinten?

Takács Áron, Face Team: A működésünk elmúlt tíz éve alatt szerencsére nagyon sok lehetőségünk volt repülni, rengeteg légitársaságot igénybe vettünk már, gondunk azonban még sosem volt vele.

Hogyan kerültetek kapcsolatba az Iberiával?

Körülbelül fél évvel ezelőtt kaptunk egy megkeresést tőlük, amelyben elmondták, hogy ők lesznek a világbajnokság hivatalos szponzorai és szeretnék összekötni az ő brandjüket a mi mutatványainkkal. A fél éves tárgyalásoknak meg is lett az eredménye, ugyanis sikerült velük megállapodásra jutnunk, ezáltal együtt dolgozhatunk.

Mi lesz pontosan a feladatotok a világbajnokság idején?

A hat rendező helyszín mindegyikén két-három napot tartózkodunk majd, eközben minden nap több fellépést is fogunk tartani „Iberia Flyers” néven, tehát erre az időre elhagyjuk a saját Face Team-es megjelenésünket. Helyileg a kosárlabda csarnokok mellett létesített, úgynevezett Fan Zone-okban, interaktív programok keretében fogjuk tartani az előadásainkat, sőt, ha az Iberiának sikerül elintézni, még egy-egy kosármeccs szünetében is felléphetünk.

Milyen kapcsolatban lesztek a repüléssel a világbajnokság alatt?

Mivel több helyszínen is zajlanak majd a mérkőzések így mi is repülőgéppel fogunk közlekedni, amit természetesen az Iberia biztosít majd számunkra.

Az eddigi munka hogyan ment az Iberiával?

Nemrég töltöttünk három napot Spanyolország fővárosában, Madridban. Ekkor egy tizennégy órás forgatáson vettünk részt, közvetlenül a légitársaság EC-JLI lajstromú Airbus A321-213-as gépe mellett, amelyből majd egy kisfilm is készülni fog. Jó hangulatban dolgozhattunk együtt, közben persze mi is nagyon elfáradtunk, de kíváncsian várjuk a hamarosan elkészülő videó végeredményét.

Az Iberia egyik Airbus A321-212-es gépe leszállás közben. (Fotó: Borókai Máté - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Az Iberia egyik Airbus A321-212-es gépe leszállás közben. (Fotó: Borókai Máté – AIRportal.hu)


Hol sikerült ezt a reklámfilmet leforgatnotok?

A Barajas repülőtér egyik javítóhangárja szolgált a forgatás helyszínéül, ami egy hatalmas, igen monumentális építmény, mi is elcsodálkoztunk a gigantikus méreteken, mondhatni óriások játékszerei közt éreztük magunkat.

Milyen volt egy 110 millió dollár értékű repülőgép testközelségében elvégezni a gyakorlatokat?

Bár az első tervek alapján magát a gépet is bevontuk volna a produkciónkba, így szaltóztunk volna a szárnyáról, különböző gyakorlatokat végeztünk volna a belsejében, még az ajtóból is ugráltunk volna, végül az Iberia jobbnak látta, ha csak a gép körül zajlik majd a műsör, így nekünk is kicsit változtatnunk kellett az elgondolásainkon és természetesen nagyon kellett vigyáznunk a repülőre, de végeredményképpen így is remek felvételek születhettek, fantasztikus érzés volt.

Hol lesz látható ez a bizonyos reklámfilm?

Várhatóan augusztus 25-én fog megjelenni, ezután rengeteg spanyol TV csatornán, az Iberia repülőgépeinek fedélzeti szórakoztató rendszerén, valamint a bajnokság népszerűsítésére a világban rengeteg helyen lesz majd megtekinthető.

A jövőben számítani fogtok a fuvarozó támogatására, esetleg előnyben fogjátok részesíteni az ő szolgáltatásikat?

Igazából kizárólagosság nem született közöttünk, de vannak tervek a jövőben az újabb közös munkára, illetve magának az Iberiának már most nagyon tetszik a csapatunk, ezért vélhetően a következő saját kiadású magazinjukban rólunk is ejtenek pár szót, megemlítik, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, valamint azt, hogy mivel is foglalkozunk.

Utolsóként az lenne a kérdésünk, hogy a jövőben is nyitottak lesztek esetleg más repüléssel kapcsolatos programban való szereplésre?

Persze, mi is nagyon közel állunk magához a repüléshez, hiszen a produkcióinkban a levegőben végezzük el a gyakorlataink akrobatikus részét, amit több labdasporttal is ötvözünk, így nem kétséges, hogy ha esetleg egy ilyen alkalom tárulkozik felénk, mi készségesen részt veszünk benne.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!