A dél-koreai nemzeti légitársaság a mai naptól egyelőre határozatlan időtartamra felfüggeszti Szöul és Nairobi közötti járatát, ugyanis a cég vezetősége nem ítéli megfelelőnek a körülményeket a nyugat-afrikai régióban jelenleg is terjedő ebola járvány miatt.

A Korean Air Airbus A330-200-as repülőgépe Schwechat repülőterén. (Fotó: Kovács Gábor - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A Korean Air Airbus A330-200-as repülőgépe Schwechat repülőterén. (Fotó: Kovács Gábor – AIRportal.hu)

A Korean Air hetente három járatpárt üzemeltet a koreai főváros és Nairobi között, mely repülőteret egyébként a kelet-afrikai régió egyik legforgalmasabb légikikötőjeként tartják számon. Az útvonalon a társaság Airbus A330-200-as szélestörzsű utasszállító repülőgépei teljesítenek szolgálatot.

Viszont nemcsak a koreai cég az egyetlen légitársaság, mely elővigyázatosságból visszavonulót fújt a régióból, hanem korábban már a British Airways is jelezte, hogy ideiglenesen beszünteti a Libériába, valamint Sierra Leonéba, míg az Perzsa-öböl menti legnagyobb légitársaság, az Emirates sem repül a térségbe egészen addig, amíg a vírus terjedési mutatói, valamint a kór térhódítását megakadályozni hivatott eljárások nem javulnak.

Ugyanakkor számos cég még nem tett semmiféle óvintézkedést az üggyel kapcsolatban, és a különböző egészségügyi szervezetek sem tartják szükségesnek semmilyen korlátozás bevezetését. A járványhelyzet súlyosságának növekedése viszont komoly megkötésekkel járhat a térségbe repülő társaságok, és így az utazók számára is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!