Több, mint 130 külföldi légitársasági szakember és több száz hazai futó vesz részt idén szeptemberben a Budapest Airport immár második Runway Run jótékonysági futóversenyén. A mintegy 600-800 versenyző a budapesti repülőtér 3 kilométer hosszú 1-es futópályáján méri össze tudását, hogy a nevezési díjakból és az adományokból jótékonysági célt támogasson.

Tavaly még csak alig 250-en, idén már közel háromszor ennyien állnak rajthoz szeptember 6-án szombaton a budapesti repülőtér betonján, hogy 6 és 12 kilométeres távon mérjék össze futótudásukat.

Azon a betonon, amely a repülőgép futók jellegzetes ráégett gumilenyomatait őrzi, ezúttal a futócipőiket koptathatják azok a sportemberek, akik részt vesznek az idei Runway Run futóversenyen. A meghívásos versenyen, amelyet a Budapest Airport és a Nike közösen szervez, a Wizz Air és a brit anna.aero légiközlekedési portál támogatásával, 12 kilométert vagy 2×6 kilométert páros váltóban lehet lefutni. A versenyen részt vesz a Nike Futóklub 200 futója, akik teljesítették a nevezéshez szükséges feltételeket.

A Runway Run egész Európában egyedülálló futóesemény, hiszen nincs még egy olyan verseny, ahol egy működő repülőtér, amúgy működő futópályája válik versenyhelyszínné. Az időpont megválasztása sem véletlen, mert a Budapest Airport szombat délelőtti forgalma a legcsekélyebb, ilyenkor a repülőtér egyetlen másik futópályáján is simán megbirkózik a fel- és leszállások számával. A futóverseny megrendezéséhez természetesen szükség volt valamennyi repülőtéri hatóság, az NKH Légügyi Hivatal, a repülőtéri rendőrség és mások aktív támogatására, amiért a Budapest Airport ezúton is köszönetét fejezi ki. A meghívottak számára már csak nagyon rövid idő áll rendelkezésre a regisztrációra, hiszen a listát – biztonsági okokból – már augusztus 20. után le kell zárni.

„A tavalyi Runway Run sikere után nem is lehetett kétséges, hogy idén is megszervezzük a versenyt. Ez egy olyan jótékonysági futóesemény, ahol a Nike Futóklub kivételezett tagjai életre szóló élményekkel gazdagodnak, hiszen ilyen izgalmas helyszínre ritkán juthatnak be a futók.” – mondta Hajagos Rita, a Nike Közép-európai running brand managere.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

„Különösen nagy öröm a számunkra, hogy egy ilyen rangos és egész Európában egyedülálló sporteseménynek adhatunk otthon itt a repülőtéren.” – mondta Jost Lammers a Budapest Airport vezérigazgatója.

Hozzáfűzte: „Az idei évben egy sor külföldi vezetőt hívtunk meg a partner légitársaságoktól, a repülőterektől és az utazási irodáktól, akik egyben nagyszerű hétvégét is eltölthetnek Budapesttel és Magyarországgal ismerkedve. Azt szeretnénk, hogy a Runway Run-sorozat, mint különleges sportesemény Budapest egyik különleges turisztikai attrakciójává válhatna.”

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!