Sűríti bukaresti, valamint szófiai járatait a Qatar Airways. Az ötcsillagos légitársaság október 1-jétől már a hét minden napján közlekedik az egy útvonalra felfűzött két fővárosba. Az üzemeltetett géptípus továbbra is az Airbus A320-as lesz.

Zágráb egy héten háromszor közvetlenül

A Qatar Airways fontos piacként tekint a közép-kelet-európai térségre, és igyekszik is kihasználni előnyét, amelyet a járatnyitásokkal állított fel. Afelől pedig, hogy nemcsak a társasági kommunikációban hangoztatják, amolyan udvarias passzusként, hogy jelentőségteljes számukra ez az európai régió, az is bizonyítja, hogy idén őszre ez már a második változtatás a menetrendben.

A katariak június elején jelentették be, hogy október 1-jétől, vagyis ugyanazon naptól kezdődően, amikortól a bukaresti-szófiai sűrítés is életbe lép, a jelenleg Zágrábbal meghosszabbított napi budapesti járatról a hét három napján leválik a horvát főváros, és csak a fennmaradó négyen marad változatlan az üzem, mintegy előkészítő átmenetet képezve a direkt járatokra való átállásra.

Mivel az európai Qatar-hálózatban szélestörzsű géppel nem jellemző a több állomásos menetrend, ezért ez jelentős lépés lehet a majdani és várva-várt nagygépes üzem felé, már ami a budapesti Liszt Ferenc repülőteret illeti, ahol mindennek tetejébe a verseny egyre élesebb lesz, mivel október végétől napi járatával megjelenik az Emirates is. Innentől pedig a katari A320-asnak (a nagyobb forgalmú, ill. a zágrábi tovább fűzéskori napokon A321-esnek) a dubaji konkurens A330-200-asával kell farkasszemet néznie a ferihegyi 2B terminálon.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Qatar Airways jelenlegi menetrendje szerint egy héten öt nap repül Bukarestbe és Szófiába, de októbertől kezdődően már, csütörtökönként és vasárnaponként is lesz járat, avagy napi rendszerességre vált, azonban továbbra is egymásra fűzve, a román és a bolgár fővárost egyazon, a társaság közleménye szerint prémium A320-as repülőgépekkel kiszolgálva.

A járat sűrűségének növelésével a Qatar Airways összességében 408 utas-férőhellyel többet tud értékesíteni egy héten, amely a nevezett keskenytörzsű Airbus típus fedélzetén igénybe vehető két komfortosztályra bontva, 48 business és 360 turista ülés többletet jelent.

A Qatar Airways egyébként 2011 januárjában indított járatot Bukarestbe, amely akkor még Budapesttel volt egybekötve. Szófia pedig ugyanezen év szeptemberében vált az útvonalhálózat részévé, lehetővé téve mindkét városból utazók számára, hogy igénybe vegyék a dohai repülőtéren keresztüli csatlakozásokat.

A légitársaság tájékoztatása szerint Tokió, Sanghaj, Szöul, Dubaj, Melbourne, Szingapúr, Manila, Bangkok, a Maldív-szigetek, Nairobi és Delhi a legkedveltebb célpontjai a romániai, valamint bolgár utasoknak. A Qatar ráadásul igen jó pozíciókkal büszkélkedhet, mivel két jelentős, az átszálló forgalmat a Perzsa-öbölbe vonzó riválisa közül egyik sincs jelen Bukarestben, illetőleg Szófiában. Az Emirates és az Etihad Airways egyelőre tehát nem versenytárs ezen a piacon, noha meg kell jegyezni, Bukarestben ott van a diszkont modellt követő flydubai, amely Dubajba szállít utasokat.

Qatar Airways Boeing 787-8 Budapesten, egyelőre csak méretarányos kivitelben a képviseleten. Nincs hír típusváltásról. (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Qatar Airways Boeing 787-8 Budapesten, egyelőre csak méretarányos kivitelben a képviseleten. Nincs hír típusváltásról. (Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!