Négy ország – Lettország, Litvánia, Ausztria és Magyarország – húsz versenyzője vesz részt a csütörtöktől hétfőig megrendezendő 14. hőlégballonos Debrecen Kupán, ami egyben nemzeti bajnokság is.

Az elő Európa-bajnokságnak tekinthető viadal hétfői sajtótájékoztatóján Vígh Sándor főszervező – aki maga is versenyző – bejelentette: a résztvevők a város több pontjáról, így a Tócóvölgy repülőtérről és a Sámsoni úti gyakorlótérről repülnek majd, de az időjárástól függően a hajdúszoboszlói repülőteret is igénybe vehetik.

Papp László alpolgármester elmondta: a város technikai feltételek biztosításával (iroda a Főnix sportcsarnokban, illetve a Főnix parkoló átengedése) támogatja a versenyt. Ugyanakkor azt is vizsgálják, hogy mennyiben felel meg Debrecen a jövő évi világbajnokság megszervezéséhez szükséges feltételeknek, hiszen a város szeretne otthont adni az eseménynek.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!