Újabb Boeing 777-300ER típusú utasszállító repülőgépek érkeznek a KLM Royal Dutch Airlines flottájába, miután a holland légitársaság a héten tartós bérleti megállapodást kötött az Air Lease Corporation (ALC) lízingcéggel.

A magyar származású Steven F. Udvar-Hazy által vezetett Air Lease Corporation 2016 második félévében szállítja az első, 2017 elején pedig a második most megrendelt megnövelt hatótáv teljesítményű Boeing 777-est, amelyek egyenesen az amerikai repülőgépgyárból fognak érkezni, eleve a KLM konfigurációs igényei szerint.

Fiatal B-777-300ER közvetítő az ALC

Az Air Lease Corporationt 2010 februárjában alapították. A viszonylag fiatal lízingcég pedig csak nemrég, idén májusban közvetítette legelső Boeing 777-300ER gépét, amely a British Airwayshez került. Udvar-Hazyról ugyanakkor tudni érdemes, hogy korábbi cégénél, az ILFC-nél való ténykedése során maga is részt vett e rendkívül sikeres típusváltozat indításában 2004-ben.

Boeing 777-300ER gyári színekben. (Fotó: Boeing Company) | © AIRportal.hu

Boeing 777-300ER gyári színekben.
(Fotó: Boeing Company)

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A SkyTeam légiszövetséget erősítő holland légitársaság a jövő év elején, valamint egy évvel később, 2016-ban is egy-egy 777-300ER-t fog átvenni az ALC portfoliójából egy korábbi szerződéskötés értelmében. A szerdán bejelentett legújabb üzletet egyébként maga Udvar-Hazy is kommentálta, aki kiemelte, hogy a KLM az egyik legfontosabb európai partnerük, és immáron összesen négy gépes foglalásukkal tovább folytatódhat ez a gyümölcsöző kapcsolat.

Mellesleg az ALC több más gépet is lízingel a KLM számára, így nemcsak Boeingeket, 777-200ER és 737-800-as típusokat, hanem Airbus A330-200-as, valamint A330-300-as verziókat is. Ami pedig a KLM és a 777-300ER kapcsolatát illeti, a légitársaság 2008 februárjában vette át az első (PH-BVA) ilyen típusát közvetlen a gyártótól, és jelenleg összesen nyolc ilyen nagy-Boeing található a flottában, a 15 darab rövidebb törzsű 777-200ER mellett.

A KLM három-osztályos fedélzeti konfigurációban üzemelteti 777-300ER Boeingjeit, egy gépen összesen 425 utasnak férőhelyet biztosítva. A business osztályon 35 utas foglalhat helyet, míg a prémium turistán negyven, a turistán 350 személynek van hely.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!