A Khazanah Nasional állami befektetési alap pénteken bejelentette, hogy felvásárolja a Malaysia Airlines tőzsdén lévő részvényeit, amellyel majdnem teljes állami tuladjonba kerül a sanyarú sorsba zuhant légifuvarozó.

Az állami tulajdonban lévő alap mostani közel 70%-os tulajdonrésze kiegészül a privát kezekben lévő megközelítőleg 30%-ot kitevő papírokkal, amelyekért 435 millió dollárt fizet majd ki. Ezt a felvásárlást a főrészvényes Khazanah azzal indokolja, hogy a légitársaság és a leányvállalatai jelentős veszteséget termeltek az elmúlt három pénzügyi év során. Mindemellett a tőzsdei árfolyam sem az elvárások szerint alakul, hiszen az elmúlt egy év alatt 22,6 százalékot estek a részvények árai.

A tranzakció befejeztével a tulajdonos kérvényezni fogja a maláj értéktőzdséről, a Bursa Malaysia-ról a Malaysia Airlines (MAS) kivezetését. Ez a lépés a kezdete annak az átalakítási folyamatnak, amelyet a MH17-es járat katasztrófáját követően indítottak el a légitársaságnál.

Tragikus év a légifuvarozónak, jelentős „hozzájárulás” a légikatasztrófák statisztikájához

A Malaysia Airlines kálváriája idén március 8-án kezdődött, mikor a Kuala Lumpurból Pekingbe tartó 370-es járattal a Sziámi-öböl térségében elvesztette a kapcsolatot a légiforgalmi irányítás, aki ezt követően már nem tudott kommunikálni a 9M-MRO lajstromú Boeing 777-200ER repülőgép személyzetével. A gép, a rajta utazó 227 fős utasközönség és a 12 főből álló személyzet holléte a mai napig nem derült ki. A maláj kormány több ország segítségével kutatott a repülőgép és az esetleges roncsok után több ezer kilométeres körzetben, ám egyetlen nyomot sem találtak a mai napig.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A 9M-MRC lajstromú Boeing 777-200ER repülőgép a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren. Az idén elvesztett két gép is ugyanezt a festést és típusjelzést viselte. (Fotó: Kovács Gábor - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A 9M-MRC lajstromú Boeing 777-200ER repülőgép a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren. Az idén elvesztett két gép is ugyanezt a festést és típusjelzést viselte. (Fotó: Kovács Gábor – AIRportal.hu)


A már így is lesújtott légivállalatot újabb csapás érte, méghozzá július 17-én, amikor is az Amszterdam és Kuala Lumpur között közlekedő 17-es járatot Kelet-Ukrajna felett lelőtték, egyesek szerint oroszpárti szakadárok. A 9M-MRD lajstromú, szintén Boeing gyártású 777-200ER fedélzetén 298 fő tartózkodott, közülük mindenki az életét vesztette. Az esetet követően a légifuvarozó tőzsdei részvényei 16%-ot zuhantak.

Nem csoda, ha a légitársaság gazdaságilag és reputáció szempontjából is a szakadék szélén áll, hiszen az Airbus A380 Superjumbót is üzemeltető vállalat fél év alatt két, szélestörzsű, Boeing 777-200ER repülőgépet is elvesztette, amely már csak a gép értékét tekintve több száz millió dollár, nem is beszélve a tragédia egyéb súlyos kárairól. A tulajdonos további átstruktúrálási terveiről egyelőre keveset tudni, de a felvásárlás befejeztét követően biztosan tovább folytatódik a hanyatló nemzeti légivállalat megmentése.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!