A héten megnyitotta legújabb, sorrendben a kilencedik az Amerikai Egyesült Államokba irányuló útvonalát az Emirates, amely a Szeles várost, Chicagót fűzte fel ezúttal hálózatába. A dubaji légitársaság ezentúl a hét minden napján közlekedik az O’Hare nemzetközi repülőtérre, ahová az Öböl-menti három nagy közül a másik kettő, az Etihad és a Qatar Airways már régebb óta üzemel.

Az Emirates flottájában tíz darab Boeing 777-200LR teljesít szolgálatot. (Fotó: Emirates) | © AIRportal.hu

Az Emirates flottájában tíz darab Boeing 777-200LR teljesít szolgálatot. (Fotó: Emirates)

Az Emirates legelső amerikai célpontja annak idején New York volt, ide nyitott legelőször járatot a légitársaság, éppen tíz évvel ezelőtt, 2004-ben. Azóta pedig folyamatosan igyekeznek bővíteni az Egyesült Államokban elérhető célpontjaik körét. Chicago a kilencedik város, ahová Dubajból közvetlen járattal el lehet jutni.

Az eddigiek során New York, Washington D.C., Dallas, Houston, Seattle, San Francisco és Los Angeles mellett Boston szerepelt a repertoárban. Ezekkel a célpontokkal az elmúlt évtizedben összességében több, mint kilenc millió utast szállított az Emirates a két ország közötti viszonylatban.

Az Etihad volt az első: a chicagói nyitójárat köszöntése 2009 szeptemberében. (Fotó: Etihad Airways) | © AIRportal.hu

Az Etihad volt az első: a chicagói nyitójárat köszöntése 2009 szeptemberében. (Fotó: Etihad Airways)

Chicago, az Egyesült Államok harmadik legnépesebb városa, amely jelentős gazdasági és kulturális központ is, azonban kimaradt a sorból. Az Emirates ráadásul igen sokáig várt. Az Öböl-menti nagyok közül az Egyesült Arab Emírségek nemzeti légitársasága, az Abu Dhabi bázisú Etihad Airways volt az első, amely chicagói járatot kezdett üzemeltetni. Ők már 2009 szeptemberében felvették célpontjaik közé a várost, eleinte heti háromszori rendszerességgel, majd nem sokkal később már napi sűrűségre váltottak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Mindenki Boeing 777-essel

A légitársaság egyelőre ezt az egy fotót közölte értékelhető felbontásban a chicagói érkezésről. (Forrás: Emirates) | © AIRportal.hu

A légitársaság egyelőre ezt az egy fotót közölte értékelhető felbontásban a chicagói érkezésről. (Forrás: Emirates)

Az Etihad nyitójárata a flotta legnagyobb négy-hajtóműves típusával, az Airbus A340-600-assal közlekedett, de manapság a csaknem 15 órás útvonalat már inkább a Boeing 777-300ER típusok teljesítik, akárcsak a Qatar Airways esetében, amely tavaly április 10-én érkezett először Chicagóba. Noha eleinte a katariak is heti háromszori összeköttetéssel kezdtek, napjainkban már ők is naponta indítanak megnövelt hatótávú 777-300-ast Dohából.

A választott típust illetően az Emiratest sem tesz sokkal másképp, bejelentésükben még ki is hangsúlyozzák, hogy amerikai gyártmánnyal repülik az útvonalat, méghozzá a hatótáv teljesítményben legnagyobb 777-200LR (Long Range) változattal, amely nem mellesleg járatonként 17 tonnányi teherárut is képes rakterébe venni, miközben a fedélzeten három-osztályos elrendezésben akár összesen 266 utas is helyet foglalhat.

Az Emirates SkyCargo mintegy előőrsként egyébként már 2013-ban légihidat teremtett Dubaj és Chicago között, és a heti kétszeri összeköttetésből közel 12 ezer tonna áruforgalmat sikerült tavaly kihozni. Most, az utasos járat megjelenésével, a kiegészítő kapacitásával ez a mennyiség még nagyobbra kúszhat.

Budapestről Chicagóba

A katariaknak is van extra nagy hatótávú Boeing 777-ese, de ők inkább a hosszú törzsű, -300ER változattal repülnek Chicagóba. (Fotó: Qatar Airways) | © AIRportal.hu

A katariaknak is van extra nagy hatótávú Boeing 777-ese, de ők inkább a hosszú törzsű, -300ER változattal repülnek Chicagóba. (Fotó: Qatar Airways)

A budapesti Liszt Ferenc repülőtérről jelenleg egyetlen légitársaság sem üzemeltet Észak-Amerikába közvetlen járatokat, így Chicago városa is kizárólag átszállással érhető el.

A legközelebbi menetrendszerű járatot Bécsből lehet elérni, ahonnan az Austrian Airlines május 1-je óta már a hét minden napján repüli Chicagót Boeing 767-300ER típusaival. A magyar utazók körében szokásosan számításba vett nyugati irányú, főleg a Lufthansa, valamint az Air France – KLM által kínált átszállási választék mellett érdemes megemlíteni a keleti lehetőségeket is, mivel ebben a csoportban rövidesen három tagúra bővül a versenyzők száma.

Budapesthez legközelebb Bécsből van chicagói járat. Az osztrák légitársaság két-osztályos fedélzettel üzemeltetett Boeing 767-300ER típusaival. (Fotó: Austrian Airlines) | © AIRportal.hu

Budapesthez legközelebb Bécsből van chicagói járat. Az osztrák légitársaság két-osztályos fedélzettel üzemeltetett Boeing 767-300ER típusaival. (Fotó: Austrian Airlines)

Azzal, hogy a Turkish Airlines az idei nyári menetrendtől már napi háromszor repül Budapest és Isztambul között számos, többek közt az Egyesült Államokba irányuló csatlakozási lehetőségek is még szélesebbé váltak. A törökök egyik járata ugyanis Budapestről 12:05-kor érkezik az Atatürk repülőtérre, amellyel kényelmesen elérhető a társaság 13:30-kor startoló chicagói járata.

Az ötcsillagos Qatar Airways napi járataival Doha 23:20-as érkezéssel érhető el, ahonnan a Hamad repülőtérről másnap reggel 09:15-kor száll fel a társaság chicagói gépe.

A harmadik keleti szereplő pedig az Emirates, amely október 27-től jelenik meg Budapesten. Az ő járatuk 23:30-kor érkezik a magyar fővárosból Dubajba, ahonnan – a Qatarhoz hasonló ütemben – másnap reggel 09:45-kor száll fel a Chicagóba irányított triplahetes.

A Turkish-Qatar-Emirates hármas tekintetében említésre érdemes, hogy közülük egyedül az Emirates üzemelteti bázisa és Budapest közötti járatát szélestörzsű repülőgéppel. Míg a dubajiak Airbus A330-assal, addig a katariak A320/A321-es és a törökök B737/A320-as egyfolyosós gépekkel repülnek.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!