Idén szeptembertől az American Airlines és a US Airways sem fog az első osztályon utazók részére meleg ételt kínálni amennyiben a járat tervezett időtartama kevesebb mint 2 óra 45 perc.

Az American Airlines minden bizonnyal igyekszik tovább csökkenteni a kiadásait, mely a legutolsó pénzügyi jelentés alapján sikerült is a cégnek. (Fotó: Szalmási Szabolcs - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Az American Airlines minden bizonnyal igyekszik tovább csökkenteni a kiadásait, mely a legutolsó pénzügyi jelentés alapján sikerült is a cégnek.
(Fotó: Szalmási Szabolcs – AIRportal.hu)

A változás az őszi hónap első napjától fog érvénybe lépni, és a belföldi, valamint a Kanadába, Karib-térségbe és Mexikóba tartó járatokat fogja elsősorban érinteni, mivel a tengerentúli járatok szinte mindegyike hosszabb mint a fent említett intervallum.

Casey Norton, a légitársaság vezérigazgatója elmondta, hogy kutatásaik alapján számos olyan utasa van a fuvarozónak, akik nem igénylik a teljes ellátást a rövidebb útvonalakon.

A másik amerikai nagyvállalat, a US Airways is tett már lépéseket ezzel az üggyel kapcsolatban, hiszen a két cég legkésőbb 2015-ig szeretné teljes mértékben összehangolni a működését. A társaság egyébként már idén áprilisban csökkentette a minimális időtartamot, szintén 2 óra 45 percre a korábbi 3,5 órás maximumról.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az American Airlines az AAdvantage hűségprogram tagjainak külön küldött e-mailben részletezte az új terveket a fedélzeten történő étkezéssel kapcsolatban, mely levél szerint az 1 óránál rövidebb utak esetében egy előre csomagolt apró snack-ket kínálnak a légiutaskísérők, míg a 2 óránál nem hosszabb utaknál egy édességekből és egyéb apró snack-ből álló kosarat kapnak majd az utasok.

Kivételek is lesznek, melyeknek köszönhetően a kedveltebb útvonalakon, így a New York – Chicago viszonylaton továbbra is színvonalas marad az étkeztetés az első sorokban.

A döntés érdekes lehet azok számára, akik esetleg más légitársaságokkal utaznak, hiszen a egyes európai, valamint arab légitársaságok különösen nagy hangsúlyt fektetnek a fedélzeten, és így természetesen a felsőbb osztályokon történő étkezésekre attól függetlenül, hogy milyen hosszú útról van szó. Megjegyzendő, hogy az American is díjnyertes séfek által készített ételkülönlegességekkel kedveskedik utasainak, igaz csak a hosszútávú járatokon.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!