Az ázsiai-óceániaiban a legnagyobb, a közel-keleti térségben pedig a legszignifikánsabb, globálisan mintegy 1.1 milliós a pilóta és repülőműszaki szakember igény, állítja a következő 20 évre szóló előrejelzésében az amerikai Boeing repülőgépgyár.

A Boeing Company szerint a 2014-2033 közötti időszakban a polgári légiközlekedési iparágnak további 533 ezer kereskedelmi pilótára és 584 ezer repülőműszaki szakemberre lesz igénye. A kereslet ráadásul növekvő tendenciát mutat, mivel az előző évi előrejelzéshez képest, ebben a mostaniban 7%-kal növekedett a pilótákra, míg 5%-kal a mérnökökre vonatkozó számadat.

A legtöbb pilótára az ázsiai-óceániai térségben van szükség, itt a teljes igény 41%-a halmozódik, ugyanakkor szignifikáns növekedés mutatkozik a közel-keleti térségből, amely légitársaságainak rohamos léptékű fejlődése, a jelentős mennyiségű szélestörzsű gépre szóló beszerzések igencsak megugrasztották az elmúlt évi számításokhoz képest a szakképzett hajózók iránti igényt.

Amennyiben éves bontást alkalmazunk kivehető, hogy a légitársaságok mintegy 27 ezer pilótát és 29 ezer mérnököt igényelnek, amelyet a Boeing nemcsak a közel-keleti térségre nézve, hanem globálisan is a növekvő repülőgép szállításoknak, és azon belül is a megnövekedett szélestörzsű gépek iránti keresletnek tud be.

Az amerikai gyártó régiókra bontva is közölte előrejelzését, amely szerint a következőkben előbb a pilóták, utóbb a kívánt műszaki szakemberek száma következik felsorolás jelleggel:

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ázsia-Óceánia – 216 ezer/224 ezer, Európa – 94 ezer/102 ezer, Észak-Amerika – 88 ezer/109ezer, Latin-Amerika – 45 ezer/44 ezer, Közel-Kelet – 55 ezer/62 ezer, Afrika – 17 ezer/19 ezer, Oroszország és a FÁK régió – 18 ezer/24 ezer.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!