Ismertette flottamegújítási programjának következő fázisát az Iberia. A spanyol nemzeti légitársaság kivonja a négy-hajtóműves Airbus A340-es típusait, és helyükbe korszerűbben, de legfőképp gazdaságosabban üzemeltethető két-hajtóműves Airbus A330-200-as, valamint új generációs A350-900XWB gépeket állít szolgálatba.

Iberia A350-900XWB látványterv. (Forrás: Airbus via Iberia) | © AIRportal.hu

Iberia A350-900XWB látványterv.
(Forrás: Airbus via Iberia)

Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a négy-hajtóműves utasszállítók korszaka az Iberiánál is leáldozott, az A340-300-asok helyét ugyanis kinyilvánított módon az A330-300-asok veszik át. A legelső hosszú törzsű A330-as tavaly februárban érkezett Madridba, mára már nyolc darab teljesít aktív szolgálatot, és még négy darab áll rendelés alatt.

Az Iberiát iránytó International Airlines Group (IAG) pénzügyi igazgatója által jegyzett legfrissebb, mai bejelentés szerint viszont a flotta jelenlegi zászlóshajójának, az A340-600-asnak is megpecsételődött a sorsa. A flottamodernizációs program döntése értelmében azokat ugyanis 8 darab A330-200-as, valamint ugyancsak 8 darab A350-900XWB típussal váltják. Az európai repülőgépgyárral kötött megállapodás szerint 2015-től kezdődően, amikor is az első A330-200-asok érkeznek majd a spanyol légitársasághoz. A szállítások várhatóan 2020-ban zárulnak, addigra tehát már a legújabb, kompozit építésű A350-esek is részei lesznek a nemzeti gépparknak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Iberia az utóbbi időben sokat tett azért, hogy jövedelmező pályára álljon és átstrukturálja veszteséges működését, az IAG ennek eredményeképp hagyta jóvá a hosszú távú flotta megújításának következő fázisát, derült ki a döntés háttere Willie Walsh, az IAG vezérigazgatójának elmondásából, amely szerint a rendelés még inkább demonstrálja elkötelezettségüket arra, hogy az Iberiát jól működő, versenyképes fuvarozóvá faragják.

Egységes Airbus-flotta, költséghatékonyabb üzem

Mindkét típus kiválasztásában elsődleges szempont volt a homogén, Airbusokból álló flotta megőrzése mellett a költséghatékonyság, az üzemanyag takarékosság, amivel tovább javíthat működésén az Iberia. A közöltek szerint a gépek összességében mintegy 18%-kal lesznek alacsonyabb fogyasztásúak.

Az IAG nem új rendeléseket tett az Airbus felé, hanem az A350XWB-k esetében 2013 áprilisában, míg az A330-asok esetében 2011-ben aláírt foglalásait konvertálja az Iberia számára.

Az Iberia egyébként nem először gondolkodik a népszerű A330-as gépcsalád kisebbik, ugyanakkor nagyobb hatótáv teljesítményű 200-as szériájának bevezetésén, mivel a légitársaság távolabbi dél-amerikai útvonalaihoz, mint például a chilei járataik is szükség lenne a kapacitásra. 2011-ben egy ideig úgy is volt, hogy két A330-200-ast átvesznek az Air Berlintől, de abból végül nem lett semmi, kivárták a vadonatúj A330-300-asokat, és ott voltak még az A340-600-asok, de ha azok most távoznak, a gyorsabban elérhető két-hajtóműves Airbus választékból ezért szükség lesz az A330-200-asra, majd kicsivel később az A350-900XWB-re.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!