Nagyméretű, vegyesüzemű forgószárnyas, az úgynevezett LifeRCraft (Low Impact Fast & Efficient RotorCraft, alacsony környezeti hatású, gyors és hatékony forgószárnyas) tervezését vezeti majd az Airbus Helicopters az európai Clean Sky 2 Egyesített Technológiai Kezdeményezés keretében, amelyet hivatalosan múlt héten bocsátottak útjára Brüsszelben.

A Clean Sky program második szakaszának elindítása lehetővé teszi az Airbus Helicopters számára, hogy a rendkívül sikeres X3 Hibrid kísérleti géppel szerzett tapasztalatait hasznosítsa, miközben ugyancsak felhasználhatja a vállalat a helikopter-innovációban – a repülőgép-konstrukció, az integrált rendszer, a repülésvezérlés és az aerodinamika terén – felhalmozott ismereteit.

A LifeRCraft felépítése az energia-hatékony felhajtóerőt nyújtó merevszárnyú elrendezést kombinálja a nagyteljesítményű meghajtással működtetett légcsavarokkal, és a főrotorral, amely a függőleges fel- és leszállás (VTOL) képességét biztosítja a gépnek.

A 2008-ban útjára bocsátott Clean Sky egy több évre szóló, állami-magán partnerprogram, amely az Európai Bizottság és az európai légiipar között jött létre, és amelynek célja a szektor környezeti hatásainak jelentős mértékű csökkentése.

A többlépcsős megközelítésnek megfelelően a 2017-ben záruló Clean Sky 2 az első Clean Sky program eredményeire épül. A programmal szeretnék elérni a technológiai áttörést jelentő fejlesztések felgyorsítását, és lerövidíteni a versenyképesebb, tisztább légiközlekedési megoldások piacra kerülési idejét, amelyeket teljes nagyságú demonstrátorokkal tesztelnek. A Clean Sky 2 sok partner részvételére nyitott egész Európában, különösen várja a kis- és középvállalatok belépését.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Clean Sky 2 hivatalos indulásával kialakul az Airbus Helicopters vezette vegyesüzemű forgószárnyas program menetrendje is: az előzetes tanulmányok elkészítése, a felépítés és a paraméterek meghatározása ebben az évben kezdődik, a részegységek és alrendszerek fejlesztését és tesztelését 2016-17-re tervezik. A repülési próbák 2019 elején kezdődhetnek.

Clean Sky, az európai összefogás programja

„A Clean Sky bizonyítja, hogy Európa elkötelezett aziránt, hogy erőforrásait egyesítve jelentősen növelje a kutatási és a technológiai befektetéseit. Ezeket olyan fejlesztésekre alapozza, mint az X3 hibrid bemutatógép, amely sikeresen alkalmazza a vegyesüzemű konfigurációt, és jelentős áttörést hozott a forgószárnyasok sebessége terén” – mondta Tomasz Krysinski, az Airbus Helicopters kutatással és innovációval foglalkozó alelnöke.„Figyelembe vesszük a korábbi iparági fejlesztési tapasztalatokat, ezzel is csökkentve a program kockázatait.”

Ezek a jövőbeni, vegyes üzemű repülőgépek a nagyobb utazósebességet kiváló függőleges fel- és leszálló paraméterekkel és megfelelő üzemeltetési költségekkel kombinálják, olyan létfontosságú közfeladatok ellátására, mint a sürgősségi betegellátás, a kutatás-mentés, a partvédelem és a határőrizet. Ugyancsak teljesítményjavulást hozhat olyan területeken mint a személyszállítás, a városközi szolgáltatások, illetve a tengeri platformok kiszolgálása az olaj- és gázszektorban.

A Clean Sky program keretében az Airbus Helicopters főszereplője egy másik demonstrátor-projektnek is, a Zöld Forgószárnyas platformnak. Ennek része egy magas kompressziójú hajtómű fejlesztése, amely drasztikusan csökkenti a következő generációs helikopterek üzemanyag-fogyasztását és gázkibocsátását. Egy átépített EC-120-assal a földi próbákat 2014 harmadik negyedévére tervezik.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!