Vadonatúj géptípussal, a Boeing 787-es gépcsalád hosszított törzsű változatával bővült az Air New Zealand flottája, miután az amerikai repülőgépgyár ünnepélyesen is átadta a légitársaság számára az első 9-es Dreamlinert.

A gépátadó ceremóniára a Boeing mintegy ezer alkalmazottjának és természetesen az új-zélandi légitársaság vezetőségének, valamint meghívott vendégeinek körében került sor.

Az Air New Zealand igen hosszú időt volt kénytelen várni a Boeing 787-9-esre, a program csak a 8-as alaptípussal kapcsolatos késések miatt is csúszást szenvedett, de erről az ünnepségen már aligha esett szó.

Más kérdés persze, hogy milyen háttéralkuk születtek árak és kedvezmények terén, de erről megint csak nem lesz a nagyközönség tájékoztatva. Álljon itt csak annyi, hogy eredetileg, amikor 2004-ben az új-zélandiak elsőként szerződtek és rendelést adtak le a 787-9-esre úgy volt, hogy a Boeing rá 6 évre, vagyis 2010-ben már szállítani fogja a típust. Most 2014-et írunk.

Három komfortzóna, összesen 302 utas

Az Air New Zealand Boeing 787-9-eseinek fedélzete három-osztályos elrendezést követ. Az üzleti osztályon 18-an, a prémium turistán 21-en, míg a hagyományos turista zónában 263-an foglalhatnak helyet, mihelyst a típus forgalomba áll, amelyre a tervek szerint a házi berepülést és a személyzet gyakorlatszerzését követően várhatóan októberben fog sor kerülni Auckland – Perth útvonalon, majd novembertől már Tokió és Sanghaj is szerepelni fog a Dreamliner úti céljai között.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
A Premium Economy ülések. (Fotó: Air New Zealand) | © AIRportal.hu

A Premium Economy ülések.
(Fotó: Air New Zealand)

Az Air New Zealand számára ráadásul a Dreamliner igen fontos, a flottamodernizáció és a megújulási program részét képező típus, amelyből jelen állás szerint összesen 10 darab lesz, mindegyikük Rolls-Royce Trent 1000 hajtóművekkel. A kompozit gyártmány megjelenése pedig egyben a B-767-300ER gépek kivonását is jelenti, de mivel teljesítménye még nagyobb, nemcsak a 767-esek útvonalait veszi fokozatosan át, hanem újabbakat is nyithatnak vele.

A 787-9-es, amelynek törzse 6 méterrel hosszabb a 787-8-asnál amellett, hogy több utast képes szállítani, messzebbre is tud repülni, hatótávja mintegy 450 tengeri mérfölddel (830km) nagyobb, összesen 15370km. (A 767-esé 11070km). Mindehhez hozzátartozik, hogy a Dreamliner könnyebb szerkezete, az új generációs hajtóművek, szárnyprofilja és korszerű repülésirányító rendszereinek köszönhetően 20%-kal alacsonyabb üzemanyag fogyasztású, mint hasonló méretű piaci vetélytársai.

A Boeingnek eddig 26 ügyféltől 409 darab 787-9-esre van beérkezett rendelése, amely a teljes Dreamliner-család (787-8, 787-9, 787-10) foglalásainak 40%-át teszi ki.

Felszállás közben a különleges, fekete alapú festést viselő új-zélandi 9-es Dreamliner. (Fotó: Boeing Company) | © AIRportal.hu

Felszállás közben a különleges, fekete alapú festést viselő új-zélandi 9-es Dreamliner. (Fotó: Boeing Company)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!