Tizenhárom évi szünet után július 3-án újra nyitotta londoni járatát a kolumbiai Avianca. A dél-amerikai légitársaság ezentúl a hét négy napján kínál közvetlen összeköttetést a brit főváros Heathrow repülőterével, ahová a flotta Airbus A330-as típusai közlekednek.

Kapcsolódó cikk, előzmény Ismét lesz Bogotá – London repülőjárat

A nyitójáratot az egyik Star Alliance légiszövetségi festést viselő A330-200-asa teljesítette, amelyet ilyenkor szokásosan vízsugaras köszöntéssel fogadtak Londonban, a Heathrow újjáépített 2-es terminálján. A bogotái Eldorado nemzetközi repülőtér ettől fogva hétfőnként, csütörtökönként, péntekenként és szombatonként indítja a londoni járatokat.

Az Avianca utoljára 2001-ben közlekedtetett menetrendszerű járatokat Bogotá és London között, az azóta kivont Boeing 767-es típusokkal. Az újra felvett útvonalat most a flotta Airbus A330-200-asai repülik, amelyek fedélzete két-osztályos elrendezésben összesen 252 utasnak ad férőhelyet. A nyitójárattal egyébként a légitársaság tájékoztatása szerint 227 utas és 13 főnyi hajózó érkezett Londonba, visszafelé pedig 231 utassal szálltak fel.

Kép - AIRportal.hu Budapest Ferihegy Airport (BUD/LHBP)

A két ország között újra létre jövő légi összeköttetést hivatalosan Nick Clegg, brit miniszterelnök-helyettes idén februárban tett kolumbiai látogatása során jelentették be.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ami a piacot és a konkurenseket illeti a British Airways nem repüli Bogotát, csak a vele szoros partnerségben álló Iberia járataival lehet az IAG (International Airlines Group) csoporton belül Madridból elérni. Európából még a német Lufthansa, az Air France, és július 1-je óta a portugál TAP jöhet számításba egy esetleges bogotái repülőútra. Ezeken kívül más légitársaság nem üzemeltet menetrendszerű járatot a spanyol ajkú ország fővárosába. A járatnyitás tehát nemcsak a Kolumbiából érkező, hanem a londoni Heathrowról oda utazni vágyóknak is előnyös.

Az Avianca eddig egyetlen európai országba, Spanyolországba kínált közvetlen járatokat, de mostantól nemcsak Madrid és Barcelona, hanem már London is felkerült a társaság öreg kontinenst ábrázoló térképére, s így már két európai országgal van kapcsolat Kolumbiából, a nemzeti légitársasággal.

(Fotók: London Heathrow Airport / Avianca)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!