Valami nagyon nem lehet rendben a gépek körül, a Qatar Airways ugyanis még tovább halasztotta az első Airbus A380-800-asainak átvételét, amelyek az eredeti tervek szerint már júniusban megérkeztek volna Dohába. Most úgy néz ki, az utasoknak legalább októberig várniuk kell a kétszintes típusra.

Legutóbb június közepén, nem sokkal azelőtt derült ki, hogy egyelőre nem lesznek A380-asok, amikor az első menetrendszerű járatnak kellett volna elindulnia Doha és London-Heathrow között, amelyet június 17-re terveztek.

Jött az első késés, miszerint csak július 1-jétől, majd a második miszerint csak augusztus 1-jétől lehet az A380-assal repülni, de ez még semmi, mert jött az újabb módosítás szeptember 1-jére, és most még egy hónappal későbbre, október első napjára tolták a várható az üzemkezdetet.

A katari légitársaságnak egyébként összesen 13 darab A380-800-asra van érvényes rendelése, amelyekből az első hármat, ha minden rendben halad már át is vettek, és szép fokozatosan be is állítottak volna a londoni, valamint párizsi vonalakra, leváltva a szintén négy-hajtóműves A340-600-asokat, de nem így lett. Az A340-esekre úgy néz ki, még egy darabig szükség lesz.

Különösebben egyik sem, de a Qatar Airways aztán végképp nem azon légitársaságok közé tartozik, amelyek részletes tájékoztatást szoktak adni az ilyen és ehhez hasonló helyzetekben a felmerült problémákról, de a második időpont tolásnál már nem volt mit tenni, Akbar Al Baker, a Qatar vezérigazgatója megszólalt. Elmondása szerint a gépek kabinberendezésével nem minden tökéletes, azt korrigálni szükséges, ezért döntöttek az elnapolás mellett.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A japánok is a kabin miatt halasztottak

Az október elsejére helyezett időponttal kapcsolatban viszont Al Baker még nem szólalt meg, annyit tudni csak, hogy az átadásra előkészített gépeken még dolgoznak, finom hangolják a fedélzetet, amelyet a Qatar minőségellenőrző csapata a nyár elején nem volt hajlandó elfogadni és átvenni.

Érdekes egybeesés, hogy az Airbus A380-as jelenlegi egyetlen japán megrendelője, a Skymark Airlines is kabin-problémákra hivatkozva jelentett be késést az átvételben, még júniusban. Az akkori közlés szerint annak javítása akár fél éves csúszást is hozhat a flottába vételben, részleteket azonban itt sem árultak el.

Al Baker ugyanakkor nem a türelméről híres, kíméletlen pontosságot vár el munkatársaitól és üzleti partnereitől egyaránt, ezért emlékezetes, amikor az első Boeing 787-8-as Dreamlinerek átvételekor hasonló okokból késés keletkezett, bejelentette, hogy a konkurens Airbus-szal gépbeszerzési tárgyalásokba kezdett. Jelen helyzetben ilyenről egyelőre nem hallani, de ha túl sokat kell várni biztos lesz valami hasonló figyelmeztetés a szigorú vezérigazgató részéről.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!