Az idei nyárra kitűzött hálózatfejlesztési program részeként július 1-jével elindította belgrádi járatát a TAP Portugal. A nyitás történelmi jelentőségű, mivel a TAP most először teremtett menetrendszerű összeköttetést Lisszabon és a szerb főváros között. A légitársaság keskenytörzsű Airbusai a hét három napján közlekednek az útvonalon, de a téli menetrendtől máris növekedik a járatszám, és Budapest is bekapcsolódik.

Múlt hét kedden érkezett meg Belgrádba, a Nikola Tesla nemzetközi repülőtérre a TAP Portugal első menetrendszerű járata, amelyet az ilyenkor szokásos diadalív vízsugár köszöntéssel fogadtak.

A portugál légitársaság ezentúl keddenként, csütörtökönként és szombatonként kínál közvetlen összeköttetést Lisszabonba az október 30-ig tartó nyári időszakban. A mintegy négy órás útvonalat a társaság Airbus A319-esei teljesítik, amelyek egyébként a flotta legkisebb keskenytörzsű típusai. Jelenleg összesen 19 darab áll szolgálatban, a gépek fedélzete kétosztályos elrendezésben, business és economy komfortzónákat kínál, a maximális utaskapacitás 132 fő.

Mint megtudtuk, a TAP Portugal elégedett az indulással, a foglalások alapján számos járatuk teltházas üzemet fog bonyolítani. A légitársaság tervei szerint a téli menetrendben növelik is a sűrűséget, és bevezetnek egy negyedik napot, amikor TAP-gép érkezik Belgrádba, de a nyárinál alacsonyabb forgalmú időszakra tekintettel ezt úgy oldják meg, hogy a heti négy járatból kettőt a magyar fővároson, Budapesten keresztül vezetnek.

Az egyik, keddenként Lisszabon – Budapest – Belgrád – Lisszabon, míg a másik, szerdánként Lisszabon – Belgrád – Budapest – Lisszabon vonalon közlekedhet majd, de a menetrend összeállítása és véglegesítése még folyamatban van. Budapest bekapcsolásával viszont rögtön felmerül a kérdés, lesz-e kereskedelmi jog a magyar és szerb fővárosok között?

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Air Serbia és a Belavia már közlekedik, de a TAP is szeretne

A budapesti Liszt Ferenc repülőtérről jelenleg két légitársaság is kínál járatokat Belgrádba, időrendi sorrendben a fehérorosz Belavia nyitott először tavaly szeptemberben, amely Minszk – Budapest járatát fűzte tovább Belgráddal. A Malév 2012 februári leállása óta ez volt az első légi összeköttetés, ami létrejött a Nikola Tesla repülőtérrel.

Aztán idén áprilisban járatot nyitott az Etihad Airways hátszelét élvező Air Serbia is, amely naponta repüli közvetlenül az útvonalat. A viszonylaton tehát vannak szereplők bőven, de a portugál légitársaság beadta igényét, szeretne jegyet értékesíteni, így tehát nem kizárt, hogy a téli menetrendtől a TAP Airbusaival is lehet majd Budapest és Belgrád között közlekedni.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!