A Honda Aircraft egy fontos mérföldkőhöz érkezve sikeres tesztrepülést hajtott végre június 27-én az első sorozatgyártású HondaJettel. A típusbizonyítvány megszerzéséhez szükséges teszteket a négytagú prototípus flottával hajtják végre. A teszt- és tanúsítási folyamat lezárulta után 2015-ben elkezdődhet a sorozatgyártás felfuttatása.

A HondaJet első sorozat példányának felszállása igen nagy izgalommal és egyben büszkeséggel is töltötte el azt a mintegy ezer Honda Aircraft alkalmazottat, akik a repülőgép megalkotásában részt vettek. A vállalat elnök-vezérigazgatója, Michimasa Fujino a világ legfejlettebb könnyű jet gépének nevezte a típust és dicsérte a repülőgépet.

A nekifutás és elemelkedés után 84 perces repülés következett 4700 méteres magasságba is emelkedve és 644 km/órás maximális sebességre gyorsítva, amelynek befejeztével egy sima leszállásban volt része Warren Gould berepülő pilótának és a könnyű jetek piacán színre lépő új versenyzőnek. A levegőben töltött idő alatt a kis- és nagy sebességű repülési tulajdonságokat valamint a fedélzeti rendszerek működését tesztelték, a futópályán a kerék fékek működésének hatékonyságát is górcső alá vették.

Az új típus egy sor különleges tulajdonságával tűnhet ki a versenytársak közül. A Honda kezdetektől fogva úgy tervezte a gépet, hogy az a kategóriája legjobbja legyen, mind a repülési tulajdonságokat, mind az innovációt és a fenntartási költségeket nézve.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Jól látható a hajtóművek Over-The-Wing elrendezése. (Fotó: Honda Aircraft) | © AIRportal.hu

Jól látható a hajtóművek Over-The-Wing elrendezése. (Fotó: Honda Aircraft)


A HondaJet hajtóművei a szokásostól eltérően a szárnyak fölött vannak elhelyezve egy függőleges pilonon, ez az OTWEM (Over-The-Wing) koncepció. Ennek az elrendezésnek az előnye, hogy a föld felé irányuló zajterhelés igen kicsi, ugyanis a szárnyak felfogják és minimálisra csökkentik a hajtóművek robaját. Az utastér szintén minimális zajterhelést kap, az extra hangszigetelésnek és az elrendezésnek köszönhetően. A konfiguráció további előnye a szárnyra ható felhajtóerő növelése, amivel jelentősen javítja a repülési tulajdonságokat. A szabadalmaztatott OTWEM elrendezés mellett, a kompozit törzs aerodinamikai tulajdonsága is hozzájárul a gép nagyszerű repülési paramétereihez.

A hajtómű, amely a General Electric és a Honda közös gyermeke a HF120 típusmegjelölést kapta, ez a 2100 font tolóerejű erőforrás kizárólag a HondaJet számára készül, amivel a light-jet masina 420 csomós (777 km/óra) maximális utazósebességre képes a hatótávolsága pedig öt utassal számolva mintegy 1357 mérföld (2185km).

Az egypilótás üzemelésre tervezett gépben a Garmin G3000-es avionikája teljesít szolgálatot, amely három 14 colos fekvő elrendezésű érintőképernyőn keresztül jeleníti meg a repülési információkat. Az utasok kényelmét egy teljes értékű mosdó és a kategória legnagyobbjának számító poggyásztér is szolgálja a bizjetekhez kínált prémium enteriőr mellett.

Az utaskabinban négyen foglalhatnak helyet és egy utas a pilóta mellett is ülhet. (Fotó: Honda Aircraft) | © AIRportal.hu

Az utaskabinban négyen foglalhatnak helyet és egy utas a pilóta mellett is ülhet. (Fotó: Honda Aircraft)


A típusbizonyítvány megszerzése után a Honda Aircraft azonnal megkezdi a megrendelt példányok leszállítását, ugyanis erre jó előre felkészültek a gyártás előkészítésével és a kereskedői hálózat létrehozásával. A vállalat az ezüst, sárga, piros és kék gyári fényezés mellé a zöldet is felveszi a repertoárba, ezzel a színnel mutatkozott be az első repülését végrehajtó sorozatgép is.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!