Megszünteti Dubaj és az ukrán főváros, Kijev között közlekedő menetrendszerű járatait az Emirates. A légitársaság bejelentése szerint augusztus 1-jétől már nem repülik az útvonalat. Az ukrán válság következtében visszaesett a forgalom, szól az indok.

A január 16-i nyitójárat Kijevben. Az Airbus A340-es gépek az ukrán fővárosba éjszaka érkeznek. (Fotó: Emirates) | © AIRportal.hu

A január 16-i nyitójárat Kijevben. Az Airbus A340-es gépek az ukrán fővárosba éjszaka érkeznek. (Fotó: Emirates)

Az Emirates idén januárban vette fel útvonalhálózatába Kijevet és indította el menetrendszerű járatait, amelyek a Boriszpili nemzetközi repülőtérre közlekednek, jelen állás szerint azonban már csak alig egy hónapig.

A dubaji légitársaság eredetileg a hét minden napján üzemeltette az útvonalat, méghozzá egyik legnagyobb teljesítményű, négy-hajtóműves típusával, az Airbus A340-500-assal, amelynek fedélzete a legmagasabb, első osztályú komfortzónával is az utasok rendelkezésére áll. Összességében pedig 258 utas felvételére képes.

Az Emirates a járat elindításakor egyébként azzal magyarázta a típusválasztást, hogy az utas mellett jelentősebb teherárú forgalomra is számít, és az A340-500-as járatonként mintegy 15 tonna cargo szállítását tudja ellátni a csaknem 3500km-es útvonalon, amelyet a társaság adatbázisa szerint a gép odafelé Dubajból 5 óra 20 perc, míg visszafelé Dubajba 5 óra 5 perc alatt teljesít.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A járat viszont nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, amelyben az Emirates szóvivője által is elismerten leginkább az ukrán politikai válság eszkalálódása játszott közre. Eleinte még úgy látszott, elegendő lehet a napi járat heti négyre csökkentése, amelyet május 2-tól végre is hajtottak, sőt az airlineroute.net információi szerint volt olyan terv is, hogy október végétől az A340-500-ast kisebb, A330-200-asra váltva folytatódott volna a heti négy járat, de nem, végül a felfüggesztés mellett döntöttek. Augusztus 1-je után nem repül az Emirates Kijevbe.

Nem marad kiszolgálatlanul Dubaj

Az Emirates kivonulásával egy igen magas presztízsű légitársaságot, és vele nemcsak a direkt összeköttetést, hanem az általa kínált kiterjedt csatlakozási hálózatot is elveszíti a kijevi repülőtér, de korántsem marad teljesen Dubaj nélkül, mivel az Ukraine Internaiotnal Airlines, valamint a diszkont modellben működő flydubai továbbra is közlekednek, utóbbi viszont nem a Boriszpili, hanem a Zsuljani nemzetközi repülőtérre.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!