A skandináv légitársaság hamarosan kizárólagosan Dánia és Svédország nemzeti fuvarozójává válhat, miután a norvég kormány ismertette terveit a céggel kapcsolatban, melyek között a SAS értékpapírjainak eladása is szerepel.

A parlamentnek benyújtott javaslatában Monica Mæland, norvég ipari miniszterasszony kihangsúlyozta, hogy a részvényektől való megválás decentralizálhatja a cég irányítását, ugyanakkor erősítené a privát befektetők tulajdonjogát.

A norvég kormány összesen 14,3%-át birtokolja a légitársaságnak, míg Dánia és Svédország 21,4 illetve 14,3 százalékot tudhat magáénak a SAS-ból. A maradék 50% jelenleg magánbefektetők kezében nyugszik.

Amennyiben a társaság nem bír valamilyen megoldást találni az egyre erősödő riválisok, úgy mint a Norwegian Airlines-szal, a Ryanair-rel vagy az easyJet-tel szemben, komoly bajba kerülhet hamar.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
A társaság repülőgépei a három tulajdonos ország hatóságainál vannak bejegyezve. A képen egy dán Airbus A320-as gurul a frankfurti repülőtéren. (Fotó: Bodorics Tamás - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A társaság repülőgépei a három tulajdonos ország hatóságainál vannak bejegyezve. A képen egy dán Airbus A320-as gurul a frankfurti repülőtéren. (Fotó: Bodorics Tamás – AIRportal.hu)


Nagy részben ezen low-cost légitársaságok miatt a második gazdasági negyedévben mintegy 120 millió dolláros veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a cég vezetősége, ezt pedig 300 munkahely megszűnése követte.

Így, a norvég kormány a 2015-ös költségvetésbe mindenképpen szeretné beleszőni azt, hogy a kormány akár részben, vagy teljesen, de megválhasson a betegeskedő légitársaság részvényeitől.

A Ch Aviation hírportál értesülése alapján a cég szakemberei mindaddig igyekeznek racionalizálni a cég működését, de ehhez elengedhetetlen az útvonalhálózat átszabása is, mely létező járatok megszüntetését is jelentheti, de nem feltétlenül fog csökkenni a viszonylatok száma, ugyanis 2015 őszétől új hosszútávú járatok indulhatnak Oslóból és Stockholmból egyaránt.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!