A kormány nyitott a tárgyalásokra minden komoly érdeklődővel, tőkeerős szakmai és külső befektetővel egy új nemzeti légitársaság megalapításáról, amelyben kisebbségi tulajdonosként akár az állam is részt vállalhatna – közölte a Napi Gazdasággal a fejlesztési tárca.

A lap pénteki számában felidézte: a Malév 66 éves működés után 2012. február 3-án reggel állt le, azt követően, hogy az unió – meghallgatva a Wizz Air és a Travel Service beadványát – a versenyt torzítónak tartotta az állam támogatását és a szubvenció visszafizetésére kötelezte a légitársaságot.

Az Európai Bizottság 2012 elején hozott döntése szerint egy új nemzeti légitársaság létrehozásában az állami vagyon szerepe nem lehet meghatározó, és az állam vállalkozói szerepvállalása kizárólag üzleti alapon történhet. Így a lehetőségek elég korlátozottak, egy új vállalat megalapítása kizárólag állami forrásokból nem finanszírozható – jegyezte meg a minisztérium a lap szerint.

Magyarország számos határozott előnyt jelentő adottságot, piaci tényezőt, meglévő értéket és lehetőséget tud felmutatni az érdeklődő befektetőknek, a fejlesztési tárca szerint ilyen például Budapest földrajzi elhelyezkedése, illetve a szabad kapacitásokkal rendelkező Liszt Ferenc Repülőtér, a piaci résként jelenleg is lefedetlen átszálló forgalom.

Mi a helyzet a befuccsolt Sólyom projekttel?

A tavaly nyáron sokak által nagy reményekkel várt új légitársaság első repülőgépének egyszeri ferihegyi látogatását követően a tervek szertefoszlottak. 2014 év első hónapjaiban a vezetőségben változás ment végbe, Vágó Józsefet Lucsik János váltotta az ügyvezető igazgatói székben. Lucsik János egy márciusban tartott sajtóbeszélgetésen közölte, hogy egyelőre május 31-ei határidővel vállalta a megbízatást. Az újonnan kinevezett ügyvezető igazgató továbbá hozzátette, hogy a tervek között az adósságrendezés, az AOC megszerzése és a kisgépes üzletág fejlesztése is szerepel.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Lucsik János az AIRportal.hu megkeresésére az elmúlt hetekben elmondta, hogy az adósságok nagy része rendezésre került mind a munkavállalók, mind a beszállítói adatbázisban regisztráltak felé. Az AOC, vagyis a repülőgép-üzemeltetésre jogosító engedély kézhez vétele még mindig nem történt meg – Lucsik szerint – a vállalat önhibáján kívül, egyfelől a Boeing 737-500-as repülőgép dokumentációi között tapasztalt hiányosságok miatt.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!