Kezdetüket vették a Boeing 737 MAX hajtóművének földi próbái. Az amerikai repülőgépgyár beszámolója szerint a teszteket a tervezettnél három nappal korábban tudták elkezdeni, így a CFM International LEAP-1B típusa június 13-án bőghetett fel először a Snecma franciaországi, Villarocheban található próbapadján.

Kapcsolódó cikk, előzmény Boeing 737 MAX: túl a kétezren

Az első hajtóműpróba során, amely egyben az alapos tanúsító program kezdetét is jelenti a LEAP-1B prototípusa az elvárásoknak megfelelően teljesített, felszálló teljesítményét biztonsággal elérte, de ez még csak a kezdet.

A következő hetekben folytatódnak a részletes, indítási és működés közbeni vizsgálatok, amelyek során megfigyelik a hajtómű rendszereinek üzemét és a határok feszegetésére is sor kerül, hogy lássák, mit bír az eddig már több mint kétezres példányszámban értékesített Boeing 737 MAX gépcsalád leendő hajtóműve.

A CFM LEAP-1B erőforrásának hangsúlyos a szerepe a 737 MAX gazdaságosságában. A Boeing az ügyfeleinek tett ígérete szerint ugyanis a típuscsalád 14%-kal lesz üzemanyag takarékosabb a mai, legkorszerűbb, wingletekkel is ellátott Next Generation szériáknál, míg a korai változatokhoz képest 20%-os előnyt mutathat fel.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A CFM International LEAP-1B hajtóműve próbapadján Franciaországban. (Fotó: Boeing Company)


Nyílt és kiélezett versenyt folytatva a megrendelőkért a Boeing nem bocsátkozott udvarias utalgatásokba, nevén nevezte a legfőbb konkurenst, az A320neo-t, és állításuk szerint azon túlmenően, hogy a 737-esek már napjainkban is takarékosabbak, a MAX modellek további 8%-kal vernek majd rá az új-hajtómű-opciós Airbus egy ülésre vetített üzemeltetési költségeire.

Az A320neo családot az Airbus kétféle hajtóművel kínálja, a Boeing 737 MAX viszont kizárólag a CFM LEAP-1B-vel rendelhető. Az Airbushoz a CFM LEAP-1A verziója mellett a Pratt&Whitney PurePower PW1100G választható még. Az európai repülőgépgyár a 2015-ös bevezetést ez utóbbi hajtóművel tervezi, a CFM-s verzió várhatóan csak 2016-tól lesz elérhető, de még mindig előbb, mint a 737 MAX egyáltalában, azt ugyanis – jelen állás szerint – csak 2017-től kezdi el szállítani a Boeing.

A 737 Next Generation széria jelenlegi hajtóműve, a CFM56-7B hamarosan komoly mérföldkő teljesítményhez ér, gyártója a tízezredik példány átadására készül, amellyel minden idők legkeresettebb párosát alkotja a B-737 – CFM56 kombinációjaként.

A CFM International az amerikai General Electric és a francia Snecma 1974-ben alapított közös vállalkozása.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!