Nem a napi pénzügyi szükségletek, hanem a kedvezőbb lehetőségek miatt megy tőzsdére a Wizz Air, a cég külső finanszírozására nincs szükség – mondta Váradi József, a társaság vezérigazgatója csütörtökön videokonferencián, miután a cég Londonban bejelentette tőzsdére lépési szándékát.

Kapcsolódó cikk, előzmény Tőzsdei bevezetésre készül a Wizz Air

Közölte, a magyar és az ukrán céget tulajdonló Wizz Air Holdings plc. jelenik meg a tőzsdén, a bevezetés oka, hogy megfelelő készpénztartalékokkal rendelkezzenek.

Hangsúlyozta: eszközfinanszírozásra, új piacok megnyitására használhatják a pénzt, a credit rating, az adósbesorolás javulása miatt pedig kedvezőbb finanszírozási feltételeket érhetnek el.

Váradi József kiemelte azt is, hogy várakozásaik szerint a légipiac tovább fog konszolidálódni, és a folyamat nyertesei szeretnének lenni, ehhez megfelelő pénzügyi háttér szükséges. Jelezte: azok a piacok, ahol most szolgáltatnak, megfelelő növekedési potenciállal rendelkeznek, és megfelelően táplálják a Wizz Air növekedését, ugyanakkor folyamatosan figyelik az új lehetőségeket is.


A tőzsdei bevezetéssel – amelyet júniusban le szeretnének zárni – az intézményi befektetőket célozzák meg, a magyar hányad alakulását az új tőkeszerkezet kialakulása után lehet megmondani. A londoni bevezetést Váradi József azzal indokolta, hogy az a világ egyik legnagyobb tőzsdéje, amely jelentős hozzáférést biztosít a tőkéhez.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Wizz Air csütörtök reggel jelentette be, hogy Londonban tőzsdére viszi részvényeit. A legnagyobb közép-európai diszkont légitársaság 200 millió euró bevételt vár a kibocsátástól. A jegyzési könyveket a Barclays, a Citigroup és a JPMorgan pénzintézetek vezetik, a kibocsátás főszervezőjeként a Nomura működik közre.

Az idén 10 éves Wizz Air 17 bázissal rendelkezik 9 kelet-közép-európai országban, 35 ország 96 célállomására repülnek 50 darab Airbus A320-as repülőgéppel. A cég 1 milliárd eurós bevétellel és 89 millió eurós nettó nyereséggel zárta az előző évet, gépeik átlagos töltöttsége 85,2 százalék, kihasználtságuk pedig 12,4 óra volt.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!