Új légitársaság megalakítását tervezi a Kínai Délkelet-Európai Üzleti Szövetség (Chinese Southeast Europe Business Association – CSEBA), amellyel Zágráb és Belgrád között létesítene újra közvetlen légikapcsolatot, 23 év után először. Mindemellett Kínából és Délkelet-Ázsiából indítana charter járatokat Horvátországba – írja az EX-YU Aviation.

Az egyesület közleménye szerint a várható jegyárak a low-cost modellben működő légitársaságok árkategóriáját célozzák meg. Mario Rendulić, a CSEBA elnöke elmondása alapján a kínai turisták új célállomásokra vágynak és a horvát Turisztikai Minisztérium kezdeményezésének köszönhetően nagy kínai érdeklődés mutatkozik Horvátország iránt.

Igen nagy előrelépés lenne a horvát turizmusnak egy közvetlen kínai összeköttetés, amelyre azonban eddig nem volt példa. Az elmúlt években hatalmas növekedés volt tapasztalható kínai vendégek terén déli szomszédunknál. 2013-ban 43 000 turista érkezett a távol-keleti országból, akik 65 000 vendégéjszakát töltöttek az országban. Ez a szám az idei évben is növekedhet az előrejelzések alapján. Bár a CSEBA egy új piacra lépne, azonban a Zágráb-Belgrád közvetlen útvonal nagy sikernek örvendhet. Ezt azonban a Croatia Airlines és a korábban Jat Airways néven üzemelő szerb nemzeti légitársaság cáfolni kívánja, hiszen véleményük szerint életképtelen lenne a két fővárost összekötő járat a megfelelő szárazföldi úthálózat miatt.

Az adriai térségben való kínai megjelenés nem most először kerül a hírekbe, hiszen a Croatia Airlines és a szlovén Adria Airways értékesítése kapcsán is felmerült egy lehetséges kínai befeketetés megvalósulása. A legutóbbi sajtóhírek alapján a China Southern Airlines potenciális felvásárlója lehet a szlovén főváros, Ljubljana repülőterének, valamint az Adria Airways Tehnika karbantartó vállalatnak. Hónapokkal korábban a Croatia Airlines-szal is hírbe hozták a kínai légitársaságot, annak 49%-os tulajdonjogának átvételével kapcsolatosan. Bár a horvát nemzeti légifuvarozó privatizációja régóta napirenden van a kormányzat részéről, azonban puszta érdeklődésnél többről eddig nem érkezett információ.


Kínai megjelenés a környezetünkben – mikor következünk mi?

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Még márciusban számoltunk be egy szlovák-kínai közös kezdeményezésről, amelynek keretében teherszállító légi kapcsolat indítását tervezi a Szlovák-Ázsiai Kereskedelmi Kamara. A WDL Airlines néven létrejövő vállalkozás Boeing 747-400F teherszállító repülőgéppel közlekednek Pozosny és Tiencsin között. Az indulás kezdetéről bővebb információ nem látott napvilágot, az akkori hírek szerint májusra vagy júniusra szállhat fel az első cargo járat.

Szomorúságunkra egyelőre nincs tervben hasonló kezdeményezés hazánkkal kapcsolatosan, sem utas-, sem pedig teherszállító járat beindításáról. A Malév csődjét követően az addig Ferihegyre közlekedő Hainan Airlines 2012 márciusában befejezte Peking-Budapest útvonalát, amellyel – egyelőre – lezárult a hosszútávú járatok korszaka a Liszt Ferenc repülőtéren.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!