A tajvani China Airlines Boeing 777-300ER típusú gépein idén szeptembertől csúcsminőségű, minden mai igényt kielégítő, NexGen Plan névre keresztelt fedélzeti szórakoztató rendszert vezet be – tájékoztatta oldalunkat a légitársaság magyarországi képviselője.

A China Airlines 2012-ben döntött úgy, hogy modernizálja szélestörzsű flottáját, és a kiöregedőben lévő, illetőleg kevésbé gazdaságos négy-hajtóműves típusát, az Airbus A340-300-ast vadonatúj Boeing 777-esekkel váltja, méghozzá a hosszított törzsű 300-as széria megnövelt hatótávú változatával. A légitársaság akkor mintegy 2 milliárd dollár értékben összesen 6 darab 777-300ER-re szerződött közvetlenül a Boeing gyárral, és további négy gépre lízingszerződést is kötött a GE Capital Aviation Services (GECAS) céggel.

Most ennek a flottában vadonatúj típusnak a fedélzetéről adott előzetes tájékoztatást a légitársaság, amely szerint 18 inch átmérőjű Panasonic érintőképernyős kijelzők kerülnek a kabinba, amelyen keresztül az utasok több száz mozifilm, rövidfilm és több mint 20 videojáték között választhatnak majd. A rendszerben “kedvenceim“ funkció is be van építve, így az utas elmentheti kedvenc moziját, majd pihenés vagy étkezés után könnyedén visszatérhet hozzá.


Elősegítendő a nagyobb családok, baráti társaságok, csoportok közösségi létét a China Airlines rendszerébe beépítettek egy “seat chat” funkciót is, amellyel az egy gépen ülők üzeneteket küldhetnek egymásnak. A “share” funkcióval pedig megoszthatják kedvenc zenéiket, filmjüket, játékukat.

A mai elvárásoknak eleget téve az internet sem marad el a fedélzetről, a China Airlines kétszintű Wi-Fi rendszert vezet be Boeing 777-es teljesítette járatain. A saját mobiltelefonnal, laptoppal, vagy tablettel rendelkező utasok ingyenesen nézhetik meg az időjárást valamint a turisztikai információkat, illetőleg további korlátlan hozzáféréshez juthatnak 1, 3 vagy akár 24 órára, külön díjazás ellenében.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A NexGen Plan rendszerrel mindezeken kívül újságokat is lehet olvasni, meg lehet tekinteni a menüt, valamint duty free termékeket is lehet vásárolni.

A China Airlines magyarországi GSA képviseletét az 1997-ben alapított Aviation Bt. látja el.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!