A Budapest Airport minden idők legjobb színvonalát érte el az utaskiszolgálás minősége terén a negyedéves ASQ (Airport Service Quality – repülőtéri szolgáltatás-minőségi felmérés) eredményei alapján. A közelmúltban 2013 legjobb kelet-európai repülőterének járó Skytrax díj győztese az utasok visszajelzései alapján összeállított szolgáltatási szint felmérés minden egyes területén javítani tudott korábbi eredményein. A Budapest Airport közleménye.

A Budapest Airportnak és munkavállalóinak 2014 első negyedévében sikerült a repülőtéri szolgáltatások színvonalát magasan az európai átlag fölé emelniük. A Liszt Ferenc Repülőtér 4,04 pontos összesített eredményt ért el az ACI (Airports Council International – Repülőterek Nemzetközi Tanácsa) által szponzorált ASQ utas-elégedettségi felmérésen, miközben az európai repülőterek átlaga ugyanebben az időszakban 3,85 volt.

Az ASQ felmérés keretében az utasok egytől öt pontig terjedő skálán értékelik a repülőtér szolgáltatásait 33 különböző területen (ide a parkolástól kezdve a mosdók tisztaságán át az éttermek árszabásáig minden beletartozik). A 4,00 feletti eredmények már kiválónak számítanak. A Budapest Airport 4,04-es átlagpontszámot kapott az anonim módon, Európa-szerte azonos módszertan alapján, a repülőtér-üzemeltetőktől függetlenül elvégzett felmérésen.

A budapesti repülőteret használó utasok a legfrissebb visszajelzések alapján különösen magasra értékelték a biztonsági személyzet alaposságát és udvariasságát (két sokszor egymással ellentétben álló mutató), illetve a biztonsági ellenőrzőponttól a beszállítókapukig megteendő rövid távolságot. Az utazók a repülőtér általános atmoszférájáról és tisztaságáról szintén elismerően nyilatkoztak. Összességében 2014 első negyedévében a Budapest Airport a szolgáltatási színvonal terén bekerült az európai repülőterek élmezőnyébe, ami a repülőtér-üzemeltető egyik kiemelt, hosszú távú célkitűzése volt. A Budapest Airport munkavállalói és üzleti partnerei minden szinten évek óta keményen dolgoznak annak érdekében, hogy a magyar főváros légi kikötőjét a szolgáltatási színvonal és a növekedés terén is a régió legjobb repülőterévé tegyék.

„Az elmúlt évek során óriási erőfeszítéseket tettünk a minőség folyamatos fejlesztése érdekében, hogy a 100 milliárdos beruházások révén megszépült budapesti repülőteret a legkiválóbb szolgáltatásokkal töltsük meg. Célunk, hogy a Budapestre érkező, vagy innen induló üzleti utasok és turisták egyaránt otthon érezzék magukat a terminálon.” – mondta Jost Lammers. A Budapest Airport vezérigazgatója hozzátette: „A most kapott eredmények azt mutatják, hogy jó úton járunk, és hogy a repülőtéri dolgozók és itteni partnereink, a szolgáltatók erőfeszítéseit az utasok is nagyra értékelik. Ez az elismerés további ösztönzést ad nekünk, hogy tovább haladjunk ebben az irányban, mert a régióban a legmagasabb szolgáltatási színvonalat kívánjuk nyújtani utasainknak.”

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!