A kölni bázisú Germanwings újabb Lufthansa viszonylatokat fog átvenni 2014 szeptemberétől. Az átszervezés végső célja, hogy az anyavállalat minden nem frankfurti vagy müncheni repülőtérről induló járatát kiszervezze a low-cost cég számára.

A Lufthansa csoport 2013-ban indított átszervezési programjától, a SCORE-tól, mintegy 1,5 milliárd eurós megtakarítást vár el a 2014-es üzemi év végéig. A projekt egyik eleme, hogy a leányvállalat Germanwings szerepét megerősítsék a belföldi és a nemzetközi piacon egyaránt.

A Germanwings így várhatóan további Airbus típusú utasszállítókat vehet át az anyacégtől, hogy az ambíciózus fejlesztésekhez kellő nagyságú járműparkkal rendelkezzen.

Az Airline Route információi alapján 2014. szeptember 18-tól Düsseldorf és Birmingham, Manchester, valamint Newcastle között már a Germanwings repülőgépei fognak közlekedni.

Idén októbertől pedig a Düsseldorf és London-Heathrow, Malaga, Moszkva, Nápoly valamint Nizza közötti viszonylatokon tűnnek fel a Germanwings Airbusai.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Germanwings jelenleg 48 darab keskenytörzsű Airbus utasszállítót, valamint 6 darab Bombardier CRJ-900-as repülőgépet üzemeltet. Az utóbbi példányok még a Lufthansa Regional festését viselik, de elképzelhető, hogy nem is fogják megkapni a low-cost fuvarozó festését, ugyanis az nem számol hosszú távon a 78 személyes repülőgépekkel.

A fenti változások mellett a légitársaság három kölni járata az eddig szezonális üzemelés helyett egész évben közlekedni fog, így a Germanwingset választó utazók akár már a téli menetrendben is eljuthatnak Dublinba, Stockholmba és Varsóba is.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!