Növeli kapacitásait bécsi járatain a Qatar Airways. A dohai légitársaság legfrissebb, mai bejelentése szerint szeptember 1-jétől kezdődően már nem az eddig megszokott A320-as típusokkal, hanem a nagyobb, szélestörzsű A330-assal teljesítik az útvonalat.

Elérkezett az idő típusváltásra, szélestörzsű gépet, Airbus A330-ast állít menetrendbe bécsi járatain a Qatar Airways. Az ötcsillagos légitársaság ezzel egy héten 336 Business Class és 3304 Economy Class utasférőhelyet kínál az eddigi, az A320-as biztosította 168, illetőleg 1624 üléssel szemben ezen a viszonylaton.

A közölt számok alapján a Qatar Airways az A330-as gépcsaládjának 200-as szériáját kívánja rendszeresíteni bécsi járatain. Ez a típus a flottában háromféle fedélzeti konfigurációban is működik. Van olyan köztük, amelyen a turistán és az üzletin túlmenően első osztályú (First Class) szolgáltatás is igénybe vehető. A bécsi gépeken az üzletin 24-en, a turistán 236-an foglalhatnak majd helyet a szeptember 1-jétől életbe lépő típusváltást követően.

A Qatar Airways nemrég ünnepelte bécsi járatnyitásának kereken tízedik évfordulóját, ezért külön öröm számukra, hogy most jelenthetik be a kapacitásaik növelését. Az első Qatar-járatok annak idején (2003 végén), a kezdetekben hasonlóan egy szélestörzsű Airbus géppel, A300B4-essel közlekedtek, majd utána legtöbbször a flotta A320-as típuscsaládjának gépei repülték az útvonalat. Eseti jelleggel viszont volt rá példa, hogy A330-200-as érkezett Schwechatra Dohából. A típuspremier tehát nem most lesz, de az utazóközönség immáron rendszeresen élvezheti a nagyobb gépből fakadó előnyöket.

Airbus A330-200 a Qatar-flottában
A nagy hatótávú, két-hajtóműves A330-as típuscsalád első képviselője volt a Qatar Airways flottájában a 200-as széria. Az első, A7-ACA 2002 májusában állt szolgálatba a légitársaságnál. Napjainkban összesen 16 darab, General Electric CF6-80E1 hajtóművekkel szerelt A330-200-as áll rendelkezésre a gépparkban.

Doha és Bécs között a járat menetideje csaknem 6 óra (5 óra 50 perc), amely már egyértelműen kényelmesebben telhet egy ötcsillagos A330-as fedélzetén, különösen – ha annak Business osztályáról van szó. A menetrendet illetően a Qatar Airways gépei továbbra is a hét minden napján repülnek a két főváros között.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Budapest hasonlóan nagygéppel?

A budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre momentán egyetlen utasszállító légitársaság sem üzemeltet menetrendszerű járatokat szélestörzsű repülőgéppel. Hosszú távú, tengerentúli járatok nincsenek az igénybe vehető útvonal-repertoárban.

Vannak azonban esélyes légitársaságok, amelyek nagygéppel repülhetnének ide. A már itt lévőek közül rögtön a Qatar Airways, amely 2011 januárjában nyitott budapesti járatot, így idén már három éve működik. A katari légitársaság jelenleg Zágrábbal egybe fűzve üzemelteti a magyar fővárosba irányuló napi sűrűségű járatait, amelyeken a nyári szezonban döntően Airbus A321-es típusok repülnek, fedélzetükön 165 turista és 12 üzleti üléssel.

Airbus A330-200-as Dohában. (Fotó: Qatar Airways)


Bécs forgalmát 10 év után találta rá érdemesnek a Qatar, hogy rendszeresen nagyobb gépre váltson, igaz ott jelen van egy erős konkurens – a hasonlóan kedvező, keleti irányú átszállásokkal operáló dubaji Emirates, amely eleve szélestörzsűekkel, jelenleg Boeing 777-300ER-rel repül – lévén nincs is kisebb kategóriájú gép a flottájában, de most 2014-re mégis megérett, hogy a Qatar is nagyobbra cseréljen.

Budapestnek ennél előnyösebb lehetne a helyzete, hiszen itt még nem vetette meg futóműveit az Emirates, ugyanakkor a ferihegyi repülőtéren nincs nemzeti légitársaság, amely fontos ráhordó/elosztó szerepet tölthetne be. Arról már nem is beszélve, hogy a sors úgy hozta, a Qatar Airways tavaly ősszel éppen ahhoz a légiszövetséghez, a oneworld-höz csatlakozott, amelynek hajdanán a Malév is tagja volt.

Így egy kicsit nehezebb, de hozva a papírformát előbb-utóbb Budapest reptere is elérheti, hogy a bécsiekhez hasonlóan büszkélkedhessen. Julian Jager, a Vienna Airport igazgatótanácsának tagja úgy nyilakozott a Qatar bővítésével kapcsolatban, mint ami azért is kiváltképp örvendetes, mert tovább erősíti a bécsi légikikötő szerepét, mint kaput a Közel-Keletre.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!