Az EX-YU Aviation információi szerint a bosnyák állami televízónak adott interjújában Enver Bijedić közlekedési és kommunikációs miniszter a Turkish Airlines-t nevezte meg felelősként a nemzeti légitársaság körül kialakult kaotikus helyzet miatt. A török vállalat 2008 és 2012 között 49%-os részvényt birtokolt a B&H Airlines tulajdonjogából.

Bosznia-Hercegovina 99%-ban állami légitársasága az elmúlt években folyamatos hanyatláson megy keresztül, mind a géppark mérete, mind pedig az útvonalhálózat drasztikusan csökkent. Bijedić elmondása szerint a B&H Airlines-t „kisérleti patkányként” használta a török légifuvarozó új piacok próbájára.

Bijedić elmondása szerint a török vállalat nem túlzottan nemes szándékkal állt a bosnyák légitársasághoz. „Rossz útvonalak kerültek megnyitásra. Összesen tíz új járatot indítottak el, majd tíz törlésre is került. Ennek köszönhetően a B&H közel félmillió eurós veszteséget könyvelt el. Hazudtak nekünk a törökök.” – tette hozzá a közlekedési miniszter.

Ami a gépparkot illeti, ugyancsak rossz döntésekre került sor a Turkish Airlines részéről, amelynek egyik mutatója egy Boeing 737-400-as repülőgép bérlése volt, amelyet nem sokkal utána egy Airbus A319 váltott le. E két gép bérlése ellenére a törökök nem tartották be a felvásárláskor kötött megállapodást, melynek értelmében 2010-ig két sugárhajtású gép kerül leszállításra a Turkish részéről a bosnyák flottába.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A B&H Airlines rövid ideig üzemeltetett TC-JDH, török lajstromú Boeing 737-400-as repülőgépe.
(Fotó: FaceOffic – Wikimedia Commons)


A Turkish Airlines részéről történt felvásárlás után a légitársaság számos új járatot indított Szarajevóból, amelynek köszönhetően 26%-os piaci részesedést szerzett a bosnyák főváros repülőterén. Ez a szám manapság csupán 4%. Az elmúlt években folyamatos és drasztikus veszteség termelődik, amely míg 2012-ben félmillió euró volt, úgy a 2013-as évben már kétmillióra duzzadt.

A miniszter szerint az előző kormányzat káros megállapodást között a Hypo Group-pal a két ATR 72-es repülőgép bérléséről, amelyek 2016-ban kerülnek visszaadásra a tulajdonosuk számára. A veszteséges működés mellé újabb csapásként könyvelték el az elmúlt évek során történt hét pilóta távozását, amely egy 104 alkalmazottat foglalkoztató vállalatnál óriási hiányt jelent.

Amellett, hogy a miniszter szerint a Turkish Airlines számos rossz lépéssel a rossz irányba terelte a B&H-t, a légitársaság ideiglenes vezérigazgatója a két ország közötti légi kapcsolat terén található hibákat is felvetette. Amir Jažić szerint a B&H-nak semmi esélye a török vállalattal való versengésre, hiszen míg a Turkish Airlines színeiben naponta négy járat közlekedik Isztambul és Szarajevó között, addig ez a szám a bosnyákok részéről csupán heti négy járat. Ettől eltekintve némely területen növekedés is tapasztalható, legfőképp a Szarajevó-Belgrád útvonalon, amely mára napi járatttá nőtte ki magát és az elmúlt hónapokban számos utasforgalmi növekedésről számoltak be az illetékesek.

A közledési miniszter mindezek ellenére optimistán áll hozzá a helyzethez, szerinte a B&H Airlines meg fogja találni azt a partnerét, aki nagyobb törődést és feltételeket biztosít majd a légitársaság számára. Ez az optimizmus már nem oly jellemző a vezérigazgató részéről, aki az aktuális helyzetet riasztónak és elszomorítónak nevezte.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!