Egy új, a jelenlegi mellett működő második nemzetközi repülőtér épülhet az ausztráliai Sydneyben. A tervek szerint mintegy 2.4 milliárd dollárból megvalósuló projekt építési munkálatai várhatóan 2016-ban veszik kezdetüket. A Qantas üdvözli a kormányzat elhatározását.

Sydney várva várt második nemzetközi repülőterének hírét Tony Abbott, ausztrál miniszterelnök jelentette be kedden egy sajtótájékoztató keretében Canberrában.

A tervek szerint az új légikikötő Nyugat-Sydney Badgerys Creek külvárosi részén épülhet fel, mintegy 55 kilométerre a belvárostól és 41 kilométernyire a jelenlegi reptértől.

A helyszínválasztást magyarázza, hogy az 1980-as évek végén az akkori kormányzat már kinézte és meg is vásárolta az 1700 hektáros területet a város második repülőterének felállítására, de a projekt immáron sokadszorra ismét halasztásra került.

Sydney jelenleg működő reptere, a Kingsford Smith, a világ egyik legnagyobb múltra visszatekintő, egyben Ausztrália legforgalmasabb légikikötője. Az elmúlt évben, 2013-ban 38 millió utas fordult meg itt.

A miniszterelnök elmondása szerint az építkezés túlnyomó része magántőkéből lesz finanszírozva, az építési munkálatok 2016-ban vehetik kezdetüket, és ha minden jól megy 2020 közepétől már megindulhat a forgalom az új, párhuzamos futópályákkal megálmodott repülőtéren. Igaz, eleinte csak egy futópályával kezdenének, majd fokozatosan futtatnák fel a forgalmat, ahogy az infrastruktúra is lehetővé teszi.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A második sydney-i repülőtér már több mint félévszázados kérdés az ausztrál politikában, de határozott döntés csak most, Abbott miniszterelnöksége idején született, aki egyébként tavalyi választási kampányában is egyértelműen letette voksát a reptér szükségessége mellett, mitöbb ígéretet tett annak felépítésére.

Ausztrália nemzeti légitársasága, a Qantas örömét fejezte ki az új, második repülőtér építésének. Alain Joyce, a társaság vezérigazgatója elmondta, hogy a Qantas már régóta támogatja egy második repülőtér felállítását Badgerys Creek területén és üdvözlik az évtizedes vitás kérdést lezáró kormányzati döntést. A Qantas előzőleg többször is kiállít az új reptér létjogosultsága mellett, a tavalyi évben például egyértelműen ki is nyilvánították, hogy használnák a létesítményt járataik üzemeltetéséhez, akárcsak a Jetstar, az Emirates és a Qatar Airways is, amelyek szintén hangot adtak szimpátiájuknak.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!