Heti kettővel növeli moszkvai járatainak számát szeptember 1-jétől kezdődően a Qatar Airways, amely így egy héten már tizennégyszer kínál közvetlen összeköttetést bázisa, Doha és az orosz főváros között. A kapacitásfejlesztés ráadásul nemcsak a járatok sűrítésében, hanem típusváltásban is megmutatkozik, megjelenik az útvonalon a Boeing 787-es Dreamliner.

A Qatar Airways Business és Economy osztállyal összesen 254 utas szállítására alkalmas Boeing 787-8-asai mellett a naponta kétszer közlekedő Doha – Moszkva – Doha útvonalon felújított fedélzetű Airbus A320-as típusok fognak működni – váltva az eddigi, a budapestihez hasonló A320/A321 üzemet.

A Boeing 787-es moszkvai útvonalra történő állítása egyben tehát az első szélestörzsűre váltást is jelenti a Qatar részéről. Volt ugyan rá ritka példa, hogy A330-as érkezett Dohából Moszkvába, de a járatok döntő többsége az említett keskenytörzsű Airbusokkal üzemelt.

A Qatar Airways egyébként tavaly ünnepelte moszkvai járatnyitásának 10. évfordulóját. A légitársaság 2003-ban indított először járatot Oroszország fővárosába, ahol a Domogyedovói repülőtérre közlekednek gépeik. Akbar Al Baker, a Qatar Airways vezérigazgatója szerint a moszkvai viszonylatuk folyamatos növekedést mutatott, ezért örömére szolgál, hogy szeptembertől a keresletet nemcsak a járatok sűrítésével, hanem a világ egyik legkorszerűbb géptípusának forgalomba állításával is igyekezhetnek kielégíteni.

Az útvonalon szolgálatot teljesítő másik géptípus, az Airbus A320-as abból a kilenc gépből fog kikerülni, amelyeket a Qatar Airways első körben felújít, és fedélzetük Business osztályát a mai elvárásoknak jobban megfelelő, teljesen sík felületű ággyá alakítható ülésekkel és új szórakoztató rendszerrel látja el.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!