Színezőkönyvvel igyekszik népszerűsíteni leendő legújabb végszerelő üzemét az Airbus. Az európai repülőgépgyár az Amerikai Egyesült Államokban épülő, Mobile-i gyártósoráról, valamint a majdan ott készülő A320-as gépcsaládról készített a gyerekek számára elfoglaltságot, ugyanakkor játékos módon tanító, informáló könyvecskét.

Kapcsolódó cikk, előzmény Készülőben az Airbus amerikai gyárkomplexuma

A „Ready for Takeoff” című színezőkönyv egy Mobile-i család Rivet névre hallgató kutyájának szemén keresztül mutatja be a gyerekek számára a jelenleg még építés alatt álló üzemben majdan készülő A320-as típust, valamint a végszerelősort – népszerűsítendő az európai repülőgépgyár minden idők legnagyobb amerikai földön tett beruházását.

A kifestőkönyv kiadásának apropóját a Mobile-i Airbus gyár alapkőletételének első éves évfordulója adta, ugyanis éppen egy évvel ezelőtt, 2013. április 8-án vették kezdetüket az építkezési munkálatok. Az Airbus ezen alkalomból az elkészült könyvecskéket mintegy 18500 óvodás és első évfolyamos kisiskolás diáknak osztja ki a helyi óvodákban, illetőleg általános iskolákban.

Az Airbus amerikai gyárának felállítása nagy érdeklődéssel övezett téma Alabama államban és egyáltalán az országban, ezért a gyáriak most azt remélik, hogy ezzel a színezőkönyvvel közvetlenül szólhatnak a gyerekekhez és rajtuk keresztül családjaikhoz, hogy minél többet tudjanak meg az Airbus ide készülő gyáráról és leendő tevékenységéről.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az első kapavágás egy évvel ezelőtt Mobileban. (Fotó: Airbus)


A Brookley Aeroplex repülőgépipari központ területén épülő komplexum az első Airbus gyár lesz az Amerikai Egyesült Államokban, itt fogják összeszerelni, majd átadni is az A320-as család gépeit, kiegészítendő az Airbus toulouse-i, hamburgi, valamint tiencsini (Kína) A320-as üzemeinek kapacitását.

Az Airbus 600 millió dolláros beruházása nagyságrendileg 1000 amerikai munkahelyet teremt közvetlenül a gyárban, de közvetve többeknek is foglalkoztatást biztosít, amellett hogy a repülőgépgyártást, mint iparágat még tovább bővíti az Államokban.

A jelenlegi tervek szerint egyébként az első A320-as végszereléséhez 2015-ben látnak neki Mobile-ban, hogy az első ünnepélyes gépátadás 2016-ban megtörténhessen, és 2018-ra már legalább 40-50 darab A320-ast (mint gépcsalád, beleértve az A319, A320, A321 szériákat) készülnek kigördíteni éves szinten, amelyek döntő többsége természetesen észak-amerikai üzemeltetőkhöz kerülhetnek.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!