Megérkezett az UTair-hez a legújabb Airbus A321 repülőgépük. Az orosz légitársaság flottájának ez az ötödik ebből a típusból, de az első, amely Sharklet szárnyvéggel kiegészülve kezdi meg szolgálatát.

A VQ-BRT lajstromot viselő vadonatúj Airbus A321 annak a 2012-ben formált 20 gépes rendelésnek a része, amelyet az UTair a Farnborough Air Show-n írt alá az európai repülőgépgyárral.

Az UTair flottájának bővítő korszerűsítése érdekében döntött az A320-as gépcsalád legnagyobb tagjának beszerzése mellett, amelyet CFM56-5B típusú hajtóművekkel szállít az Airbus. A legelső gép, VP-BPS ünnepélyes átadására tavaly júliusban Hamburgban került sor.

Az eddig átvett első négy gép azonban nem kapott Sharklet szárnyvégeket, és annak idején a szerződéskötéskor sem számoltak be róla, hogy ezzel az új kiegészítővel rendelték volna A321-es Airbusaikat. A légitársaság vélhetően időközben döntött úgy, hogy igénybe veszi az Airbus üzemanyag fogyasztás terén mintegy 4%-os előnyt felmutatni képes újítását.

Az A321-eseket az UTair elvárásai szerint Hamburg egyosztályos elrendezésben, összesen 220 fő szállítására alkalmasan bocsátja ki, amire a magyarázat, hogy azokat nagy forgalmú útvonalain készül szolgálatba állítani a társaság. Az idei évben egyébként még további 7 A321-es érkezik a flottába.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) 2013 júliusában bocsátotta ki tanúsítványát az Airbus A321 Sharklet szárnyvéggel ellátott változataira, elsőként a CFM56 típusú hajtóművekkel szereltekre. A 2.4 méter magasra felnyúló kiegészítők egyelőre opcionális tartozékai az A320-as gépcsalád A319, A320, valamint A321 tagjainak. A várhatóan 2015-től forgalomba álló új, A320neo szérián azonban már az alapfelszereltség része lesz. Sharkletes A321-est legelsőként egy európai légitársaság, a Finnair vett flottájába, tavaly szeptemberben.

Oroszországban az Aeroflot az első üzemeltető, amely Sharkletes Airbus-szal rendelkezik. A februárban átvett első és azóta megérkezett másik négy gép is viszont rövidebb törzsű A320-as, így az országban Sharklet – A321 párosításban az UTair az első.

Az UTair Oroszország egyik leggyorsabban fejlődő nagy légitársasága. Az Aeroflot és a Transaero Airlines után a harmadik legjelentősebb légi cégként jegyzik. Az 1967-ben alapított légitársaság flottája több mint 100 repülőgépet számlál, és ez a szám folyamatosan növekszik, mivel többek közt már a hatodik, szintén Sharkletes A321-es is előkészítés alatt áll.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!