2011-ben John Kasarda, az észak-karolinai Kenan-Flagler üzleti iskola tanára bemutatta tanulmányát „Aerotropolisz: Életünk a jövőben” címmel, amely egy teljesen új felfogásban vázolja fel a repülőterek szerepét a jövő városaiban. A publikáció szerint a légikikötők a most megszokott városszéli elhelyezéssel ellentétben, központi szerepet kaphatnak egy város elrendezésében. Egyszerűbben kifejezve, a létesítmények nem a település köré épülnének, hanem a város épülne a repülőtér köré, ezzel létrehozva az aerotropoliszokat.

John Kasarda elképzelése az aerotropoliszokról. (Forrás: Aerotropolis.com) | © AIRportal.hu

John Kasarda elképzelése az aerotropoliszokról. (Forrás: Aerotropolis.com)

A jelenkor légikapujai, habár az adott nagyvárost szolgálják ki, azonban fizikailag nem feltétlen kapcsolódik a településhez, inkább annak külső kerületeit érinti, akár London Heathrow-t, akár a prágai Václav Havel repülőteret említjük. John Kasarda állítása szerint ez gyökeresen megváltozhat, hiszen városok terjeszkednek a légikikötők köré, amely nem csupán több szállást, éttermet vagy bevásárolóközpontot jelent, hanem akár a légiközlekedéstől függő és arra összpontosító vállalkozásokat is.

Ilyen projektekre már világszerte találunk példát, csakúgy, mint az amszterdami Schipol repülőterének környezetében található Zuidas kerület, amely a következő három évtized során egy fenntartható, globális központtá akar kiépülni, kiterjesztve karjait Schipol felé is.

Azonban a most még csak papíron létező aerotropoliszok mellett számos kézzel fogható precedens is akad, példának okáért a Memphis nemzetközi repülőtér. Tennessee állam legnagyobb városához kötődő légikikötő a FedEx teherszállító légitársaság legnagyobb elosztó bázisa, amelyet kihasználva számos nagyvállalat telephelye található a vonzáskörzetben, így például a Hewlett-Packard, a Nike vagy a Sharp is megtalálható Memphisben. Ez a repülőtér napjaink második legnagyobb teherforgalmát lebonyolító légikapuja Hongkong után.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Dubai World Central – a jövő globális logisztikai központja?

Meglepő módon a megalomán beruházások mekkája, Dubai szeretné megalkotni az első céltudatosan kiépített aerotropoliszt, a Dubai World Central-t. Ennek első fecskéjét, az Al Maktoum repülőteret már ismerhetjük, hiszen Budapestről a Wizz Air közlekedteti járatait az öböl-menti város második légikikötőjére a kereskedelmi utasforgalom részére való megnyitás pillanatától fogva. Azonban a mai állapot egy homokszemként aposztrofálható a teljes befejezéskor tapasztalhatóhoz képest.

Forrás: Dubai-World-Central.com | © AIRportal.hu

Forrás: Dubai-World-Central.com

Míg napjainkban csupán egy futópálya üzemel, addig a befejezést követően – amely a gazdasági világválság miatt 2017-ről 2027-re csúszott – öt, 4900 méteres futópálya várja majd a repülőgépeket. Három utasforgalmi terminál kerül majd kialakításra, amelyek közül egy az Emirates csoport vállalatait, egy a low-cost légifuvarozókat, míg a harmadik a további légitársaságokat szolgálja majd ki. A három terminál összes éves kapacitása 160 (!) millió főre tehető majd, ezzel megelőzve az atlantai Hartsfield–Jackson nemzetközi repülőtér éves 92 milliós számát. Ezzel párhuzamosan a teherszállító kapacitás éves szinten eléri majd 12 millió tonnát, amelyet a mai két legforgalmasabb légikikötő, a hongkongi és a Memphis-i repülőtér együttesen sem ér el.

Mindezek csupán az Al Maktoum nemzetközi repülőteret érintő számadatok, azonban a Dubai World Central számos további komplexumból is áll majd. Ezek között egy 250 000 lakost kiszogláló városrész is megtalálható majd, természetesen teljesen kiépített infrastruktúrával, közintézményekkel, egy kereskedelmi kerület, valamint egy légiközlekedési kerület. Az aerotropolisz teljes területe 140 km² lesz, amely nem sokkal kisebb, mint Lichteinstein, viszont nagyságrenddel megelőzi San Marino-t.

airLED – Ferihegyi aerotropolisz?

Tavaly már beszámoltunk arról a közép-európai kezdeményezésről, amelynek célja, hogy a repülőterek vonzáskörzetében megvalósuló gazdaságélénkítést dolgozzák ki. Az airLED (Local Economic Development in Airport Catchment Areas, azaz Helyi gazdaságélénkítés a repülőterek vonzáskörzetében) néven bemutatott projekt hazai vonatkozása a Budapest és Vecsés térségére terjedne ki. A projekt résztvevői szerint hazánk a kelet kapujaként szolgálhatna, melynek keretében földrészeket összekötő utas- és teherforgalmi központ lehetne. Nem rejtett céljuk egy olyan aerotropolisz megvalósítása, amelynek segítségével elérhető a repülőtéri területek beillesztése a városfejlesztési koncepcióba.

Már a 2000-es évek közepétől nagyszabású fejlesztéseket kezdett megálmodni a Budapest Airport, melyek között egy úgynevezett Airport City létrehozása is szerepelt, légi teherszállítási központtal, a 2-es terminál mellett felépülő szállodával, valamint az új, 2A és 2B terminált összekötő SkyCourt létesítménnyel. Mindezek a fejlesztések a Malév csődje miatt elmaradtak, kivételt képez azonban a SkyCourt terminál, amely – bár az eredetileg tervezett két szatellitépület és 16 új utashíd nélkül, de – 2011-re megépült és átadásra került.

Egy 2008-as látványterv a Ferihegy 2-es termináljáról, a tervezett szállodáról valamint a további utashidakat magába foglaló szatellitépületekről. Mindez csak álom maradt. De vajon megvalósulhat a jövőben a tervezett hazai aerotropolisz? (Forrás: Vision Graphics) | © AIRportal.hu

Egy 2008-as látványterv a Ferihegy 2-es termináljáról, a tervezett szállodáról valamint a további utashidakat magába foglaló szatellitépületekről. Mindez csak álom maradt. De vajon megvalósulhat a jövőben a tervezett hazai aerotropolisz? (Forrás: Vision Graphics)


Forrás: Aerotropolis.com, airLED, Dubai World Central, Wikipedia

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!