A Turizmus Online cikke szerint a januárban felfüggesztett embargók után komoly eséllyel indulhat meg a közvetlen légikapcsolat Teherán és Budapest között, amelynek üzemeltetője az iszlám köztársaság legnagyobb magánkézben lévő légitársasága, a Mahan Air lehet, minderről Mohammad Reza Morshedzadeh iráni nagykövet nyilatkozott.

Az embargók feloldása után a nagykövet szerint az egyik legfontosabb feladat a két ország közötti turizmus fejlődése lesz, amelynek az egyik kulcsfontosságú pontja a közvetlen légi összeköttetés megteremtése az Iráni Iszlám Köztársaság és Magyarország között. A hírportál szerint a Budapest Airport ugyancsak megerősítette a tárgyalási folyamatokat, elmondásuk szerint a tavalyi év során több alkalommal is folytak tárgyalások Budapesten, sőt az azóta kudarcba fulladt Sólyom Airways vezetőségével is asztalhoz ültek iráni illetékesek egy esetleges teheráni járatról.

A magyar állampolgárok beutazása a közel-keleti államba vízumhoz kötött, amelyet a budapesti iráni nagykövetségen keresztül lehet igényelni, azonban iráni állampolgárok hazánkba történő beutazása már nehezebb, annak ellenére, hogy a számos iráni számára nem lenne anyagi akadálya az utazásnak.

Az iszlám állam nemzeti légitársasága, az Iran Air repülőgépei gyakori látványt nyújtanak a Liszt Ferenc repülőtéren, hiszen a nyugat-európai légikikötők korlátozásai miatt hazánkban tesznek kitérőt üzemanyag felvétel céljából a javarészt Svédországból Teheránba tartó Airbus A300 és A310-es repülőgépek. Ezek a szélestörzsű típusok a légitársaság flottájának azon tagjai, amelyek kivételt képeznek az EU légügyi tiltólistájáról.


Nyugat-Európába nem csupán az Iran Air üzemeltet járatokat, hiszen a Mahan Air egyetlen nyugat-európai útvonala Düsseldorfba is közlekedik és az útvonalhálózat márciusban Milánó-Malpensával bővül ki. Bár az előbb említett korlátozás miatt a légitársaságok kerozinhoz nem jutnak a nyugat-európai célállomásokon, azonban Düsseldorfban a Mahan Air ez alól kivétel. Az Iran Aseman Airlines is jelen volt Skandináviában, hiszen a légifuvarozó Airbus A340-300-as típusa szolgálta ki a rövid életű Teherán-Stockholm járatot.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Irán nem csupán hazánk felé nyitna, hiszen még a tavalyi év során kérte fel Haszan Róháni elnök az ország légügyi hatóságait, hogy vizsgálják meg az esetleges Egyesült Államokba közlekedő járat lehetőségeit. Amennyiben megvalósulna, úgy ez a járatnyitás hatalmas fejlődés lenne a két állam kapcsolatában, hiszen az 1979-es iráni forradalmat követően megszűnt a légi összeköttetés az iszlám ország és az USA között.

Ami a járat lehetséges üzemeltetőjét illeti, a Mahan Air hazai jelenléte a magyar repülésrajongók számára hatalmas csemege lehet, hiszen – ahogyan a közel-keleti államban megszokott – nem a legújabb és leggyakoribb típusok szolgálnak a flottában. Így az Airbus legöregebb hosszútávú típusa, az A300-as B2-es és B4-es és 600-as alváltozata, valamint az A310 is üzemel a Mahan Air-nél, melyek mellett az Airbus A340-300-as típusa is a flotta tagja. Habár az utóbbi nagyvas nem éppen a Liszt Ferenc repülőtér rendszeres vendége, mindezek mellett a légitársaság Boeing 747-300 Combi típusa okozhatja a legnagyobb izgalmakat, amelyből már csupán bő egy tucat közlekedik világszerte.

A hazánk és Irán közötti összeköttetést tekintve a Mahan Air 2001 nyarán már szerencsét próbált Ferihegyen, de két járat után kudarcba fulladt a próbálkozás. Ezt követően a 2006-os nyár folyamán a Caspian Airlines jelent meg Budapesten, a Teherán-Budapest-Minszk-Teherán járatot Tupoljev Tu-154-es típus repülte.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!