Dinamikusan nő a magyar export Azerbajdzsán irányába, az elmúlt egy évben ez a növekedés közel 29 százalékot tett ki – mondta el Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerdán az MTI-nek, amely során a tavaly júniusban indult Budapest – Baku közvetlen légijáratról is említést tett.

Az államtitkár annak kapcsán közölte ezt, hogy január végén tartja következő ülését a magyar-azeri gazdasági vegyes bizottság, amelynek társelnöki tisztét Szijjártó Péter 2012 júliusa óta látja el.

„A kormány keleti nyitás stratégiájának fontos eleme a kaukázusi térséggel való gazdasági kapcsolatok további élénkítése. Ennek jegyében rendezik majd meg január 27-28-án Azerbajdzsánban a következő vegyes bizottsági ülést, amelynek kiemelt témái lesznek a kétoldalú gazdasági kapcsolatok, az oktatás, a turizmus, illetve a vízumkiadás” – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Az elért eredményekről szólva felidézte, hogy az azeri-magyar kétoldalú kereskedelem további növekedése céljából 2012-ben megnyílt Bakuban a magyar kereskedőház.

A gazdasági kapcsolatok fontos állomásaként említette, hogy a Wizz Air 2013 júniusában közvetlen járatot indított Budapest és Baku között. A légitársaság június és december között 14 245 utast szállított, míg 2011-ben, a járat indulását megelőzősen csupán 587 kiutazás történt. Az utazások 64,8 százaléka bakui indulású volt – tette hozzá.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Szijjártó Péter ismertette: 2013 első tíz hónapjában a kétoldalú áruforgalom, amely továbbra is szinte kizárólag magyar exportból állt, 54,2 millió amerikai dollárt (12 milliárd forint) tett ki. Ez az előző év hasonló időszakához képest mintegy 26,2 százalékos emelkedést jelent. Ezen belül a magyar export bővülése magas dinamikájú, 28,5 százalékos volt – mondta az államtitkár.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!