A világ egyik leggyorsabban növekvő, legmagasabb szolgáltatási színvonalat képviselő légitársasága. Flottája és útvonalhálózata rohamos léptékben fejlődik. Szinte nincs olyan vadonatúj, a legkorszerűbb technológiát képviselő repülőgéptípus, amely ne lenne jelen az aktív, vagy tervezett gépparkjában. Első számú vezetője hatalmas iramot diktál, számára olyan, hogy lehetetlen nem létezik, ő tette naggyá és még nagyobbá a társaságot, amely az idők folyamán rangot és elismerést vívott ki magának. 20 éve jött létre a Qatar Airways.

Bármilyen meglepő is, a ma ismert Qatar Airwayst nem olyan struktúra szerint alapították 1993. november 22-én, hogy az a világ legnagyobb menetrendszerű utasforgalmat bonyolító légitársaságai közé fejlődhessen.

A teljes egészében a katari uralkodó család tulajdonát képező korai Qatar Airways 1994. január 20-án kezdte meg működését, méghozzá egy a magyar repüléstörténetből is jól ismert géptípussal, a Boeing 767-200ER-rel, amelyet a Kuwait Airways-től (9K-AIA) vettek wet-lease konstrukcióban bérbe.

A kezdeti flotta történetét három darab Boeing 747-es is színesíti: két B-747SR mellett (A7-ABK, -ABL) egy tömzsi B-747SP (A7-ABM) típust is üzemeltettek. A rövidített hatótávú Jumbók nem maradtak meg, elkerültek a vállalattól, de a Special Performance 747-es később az állami VIP szállításokat végző, mai napig is működő Qatar Amiri Flight-hoz került.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A lényegében regionális légitársaságként, maroknyi célállomásra repülő vállalkozás két évvel később kapott komoly lendületet, amikor is az akkori emír, őfelsége Hamad bin Khalifa Al Thani úgy döntött, átszervezik és újra indítják a Qatar Airwayst annak az eltökélt szándékával, hogy az egy világméretű, nemzetközi színvonalú légi fuvarozóvá váljon.

Akbar Al Baker, a Qatar Airways vezérigazgatója.
(Fotó: Qatar Airways)

Új menedzsmentet neveztek ki és ekkor került a Qatar Airways élére Akbar Al Baker, mint vezérigazgató (képünkön), aki mind a mai napig töretlen sikerrel vezeti az azóta fele-fele arányban állami és magánkézben lévő légitársaságot. 1997-ben véghez vitték az átstrukturálást és a mindössze négy repülőgépet birtokló Qatar Airways immáron Al Baker irányítása alatt hódító útjára indult.

Az első és leglátványosabb változást az új arculat bevezetése hozta, amely 1997. márciusában a Qatar Airways első Airbus A300-600 típusú utasszállító repülőgépén (A7-ABN) debütált. Rajta jelent meg először a már maival is rokon, fehér-szürke-burgundi színhármason alapuló festésminta. A szimbólumként választott Oryx antilop pedig természetesen az új vállalati imázsnak is meghatározó része lett.

Az Airbus számára új üzemeltetőként színre lépett katari légitársaság innentől kezdve folyamatosan látta el rendeléseivel a repülőgépgyárat, még akkor is ha eleinte csak közvetett módon, lízingcégek útján. Az első Airbus A320-as 1999-ben csatlakozott a flottához és a választás maradandónak bizonyult, a Qatar Airways azóta sem vásárolt magának más keskenytörzsű típust.

A nagy hatótávú A330-as típuscsalád első képviselője, a 200-as széria (A7-ACA) 2002 májusában vetette meg futóműveit Dohában, ahonnan így újabb és távolabbi városok elérése vált lehetővé. Az év végén már a Fülöp-szigetek, Szingapúr, Tripoli és Bécs is szerepelt az útvonalhálózatban, amelynek kiszolgálására 28 darab repülőgép állt rendelkezésre.

Út a legnagyobbak közé

Kezdetben jó választásnak tűnt az Airbus A340-600-as, de később egyértelműen a Boeing 777-es mellett tette le voksát a légitársaság. (Fotó: Qatar Airways)

A 2003. évi Dubai Air Show-n viszont a Qatar Airways már úgy vett részt, mint olyan légitársaság, amely potenciális vevője a legújabb és legnagyobb típusoknak. Az elsők között írt alá vásárlási szándéknyilatkozatot a kétszintes Airbus óriásgépre, az A380-asra és a csupán egy éve forgalomba bocsátott A340-600-as típusból is rendelt.

Két évvel később a párizsi légi szalonon pedig indító légitársaságként szerződött a teljesen új generációt képviselő, kompozit anyagokból készülő A350XWB családra, amelyből rögtön 60 darabra jelentették be igényüket.

Ugyanebben az évben kezdetüket vették az új dohai repülőtér építési munkálatai is, azé a hatalmas légikikötőjévé, amely a világ legnagyobbjaival vetekszik majd, s teljes kapacitásával évi 50 millió utas kiszolgálására is képes lesz.

2006-ra a flotta elérte a mérföldkőnek számító félszázas darabszámot. A Qatar Airways légiközlekedés-biztonság iránti elszántságát tükrözi, hogy az első légitársaság volt mindegyik közül, amelynek 2003-ban 100%-osan sikerült teljesítenie az IATA, vagyis a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség működésbiztonsági auditját. A rendkívül szigorú, minden üzemeltetési mechanizmust érintő két évente esedékes vizsgálaton ráadásul azóta is sorra tökéletes eredményt produkál a Qatar.

Ameddig a szem ellát. Airbusok és Boeingek sorakoznak Dohában. (Fotó: Qatar Airways)

Szintén ez évben 90 millió dolláros beruházásból felépült a jelenleg használatban lévő dohai reptéren a Premium Terminal, amely a világ első, kimondottan First és Business utasoknak dedikált terminál épülete. Az előkelő üzletekkel, vámmentes boltokkal, éttermekkel, bárokkal, spa és jacuzzi helyiségeket is magába foglaló várókkal felszerelt exkluzív létesítményt 2009-ben tovább bővítették – tartandó az iramot a Qatar Airways terjeszkedésével és egyre növekvő utasforgalmával.

Még mindig 2006-ban járunk, amikor a flotta magához vette első újdonsült zászlóshajóját, a négy-hajtóműves Airbus A340-600-ast (A7-AGA), amely több újítást is hozott. Elsőként viselte a megújult arculatot, a nagy Qatar feliratot (elhagyva mögötte az „Airways”-t) és a vezérsíkján a hatalmas, a törzsre is lenyúló Oryx-fejet, amelyet egyébként aztán 2010-től fokozatosan kivezettek és kisebbre cseréltek.

Az A340-600-as, amelynek fedélzete a legmagasabb szintű, First Class szolgáltatást is nyújt, a repülés aranykorát idézve az első konfigurációban társalkodóval is el lett látva, és ezen a típuson jelent meg először az élő televíziós adást biztosító szórakoztató rendszer is.

A katari utasszállító flotta jelenleg 9 darab B-777-200LR és 23 darab, a képen is látható B-777-300ER típussal rendelkezik. (Fotó: Qatar Airways)

Egy ideig úgy tűnt, hogy az A340-600 ideális választás a Qatar Airways-nek, de az időközben megjelent megnövelt hatótávú Boeing 777-300-as széria azonnal felülírta a kategória költséghatékonysági kritériumait. A négy megrendelt gépet átvették, de az opciósan lefoglalt további hat darab A340-est már veszendőbe hagyta a Qatar, és 2007 novemberében 32 gépes rendelésük részeként átvették az első Boeing 777-300ER-t. Itt eldőlt, a hosszú távú járatokhoz nemcsak az utas-, hanem a cargo-forgalomban is a gazdaságosabb két-hajtóműves típusokkal számolnak a jövőt tekintve. Az amerikai gyártóval kötött megállapodás ugyanis már 5 darab teherszállító B-777F-et is tartalmazott a Qatar Cargo részére.

A dubai légi szalonon nemcsak a 777-es Boeing, hanem a legújabb 787-8-as mellett is elkötelezte magát a légitársaság, számszerűen 60 darab Dreamliner erejéig. A Qatar Airways megállíthatatlanul tört előre, 2011-ben és 2012-ben is „Az Év Légitársasága” díj nyertese lett, míg idén „A Legjobb Business osztályért” járó Skytrax elismerést sikerült elnyernie.

Qatar-gépek sorakoznak Dohában. A teljes flotta jelenleg 125-öt számlál. (Fotó: Qatar Airways)

Jól jelképezi a Qatar Airways felemelkedését az a tény is, hogy míg a 2003/2004-es üzleti évben mindössze 3.3 milliós éves utasforgalmat bonyolítottak, addig 2010/2011-ben már elérték 16 milliós utaslétszámot és a legutóbbi összesítés szerint a mostanit megelőző, 2012/2013-as periódusban már 18 milliónál jártak. Nem csoda, hogy égető szükség van a jövő évtől az A380-800-asok bázisául is szolgáló új Hamad repülőtérre, ahhoz hogy folytatni lehessen az expanziót.

Magyarország is bekerül a Qatar-hálózatba

Az első Qatar Airways járat ünnepélyes köszöntése Budapesten. (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Az első Qatar Airways járat ünnepélyes köszöntése Budapesten. (Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)

Az Európát, Közel-Keletet, Afrikát, Ázsiát és Óceániát, valamint Észak-, és Dél-Amerikát is lefedő útvonalhálózat napjainkban 130 városba kínál összeköttetést a központból, Dohából, ahol 125 korszerű utas-, és teherszállító repülőgép áll szolgálatban a járatok mindennapi teljesítésére.

Az Öböl-menti három nagy légitársaság közül a Qatar Airways az első és egyelőre egyetlen, amely Magyarország fővárosát is bekapcsolta hálózatába.

Az első járat 2011. január 17-én érkezett egy Airbus A320-as típussal (A7-AHD), fedélzetén a vezérigazgatóval.

Szeptember 14-től pedig a katari gépek már nem tettek bukaresti kitérőt sem, a járat közvetlenné és mindennapossá vált. Addig ugyanis csak hetente négyszer közlekedett. 2012 májusától viszont az új, zágrábi járatot a budapesti meghosszabbításaként vezették be, és a tavalyi év típusváltást is hozott, a 144 üléses A320-asok helyett a 33 utas-férőhellyel nagyobb A321-esek álltak szolgálatba az útvonalon.

2011-ben a Dubai Air Show-n újabb hatalmas Airbus szerződés született. 50 darab új hajtómű opcióval kínált, a költséghatékonyság jegyében újratervezett A320neo-t és további 5 darab A380-ast rendeltek, amivel összesen tizenháromra nőtt a Superjumbo foglalás.

Elkötelezve a Boeing 777-es mellett

Boeing 777X látványterv Qatar színekben.
(Forrás: Boeing Company)

Az idei, 2013. évi dubai szalonon 50 darabos, a listaárakon számítva 18.9 milliárd dolláros Boeing 777-9X vásárlási előszerződésével a legújabb generációs, kétféle törzshossz kivitelben bemutatott triplahetes programjának is indító légitársaságai körében jelent meg a Qatar Airways.

A hosszabbik, 777-9X minden tekintetben méltó lesz az új Boeing zászlóshajó titulusára. A teljesen új kategóriát képező szélestörzsű két-hajtóműves 400 utast vehet majd fedélzetére, amellyel szemben az Airbusnak egyelőre nincs is ebben a méretosztályban konkuráló típusválasza. A 15 000 km-es hatótáv teljesítmény pedig a legtöbb hosszú távú járat teljesítésére tökéletesen megfelel.

A világ leendő legnagyobb két-hajtóműves utasgépe a gyáriak ígérete szerint 12%-kal kevesebb üzemanyagot fogyaszt majd és 10%-kal alacsonyabbak lesznek az üzemeltetési költségei is, mint a hozzá legközelebb álló versenytársának. Ami túlnyomórészt az új General Electric GE9X hajtóműnek, valamint a kompozitra cserélt, az eddiginél is nagyobb fesztávú, de az akadálymentes repülőtéri kiszolgálás érdekében egyedülálló módón felhajtható végű szárnynak köszönhető.

Boeing 777-300ER Qatar színekben. Ennek a típusnak a továbbfejlesztése az új B-777-9X. (Fotó: Qatar Airways)

A B777-X hajózói Dreamliner-alapú, frissített pilótafülkével, az utasok meg még nagyobb ablakokkal, újratervezett, szélesebb kabinnal és új világítástechnikával találkozhatnak majd 2020-tól, a tervezett forgalomba bocsátás kezdetétől.

Körülbelül itt tart a Qatar Airways 2013-ban, az alapításának húszadik évében, amelyben egy a világot átölelő légiszövetségi hálózathoz, a oneworld-höz csatlakozva folytatja tovább útját a siker és nagyság felé, amelyet hajdanán Hamad bin Khalifa Al Thani emír megálmodott számára.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!