Ma délután utolsó földi útjára indult a Malév egyetlen megmaradt szélestörzsű repülőgépe, az egykor HA-LHB lajstrommal szolgálatot teljesítő Boeing 767-200ER. A Budapest Airport Kényszerhelyzeti Készültsége a repülőtéri kertészet és az irányítótorony mögötti füves részre vontatta, ahol az elkövetkezőkben mentési gyakorlatok résztvevője lesz.

A Malév utolsóként megmaradt, flottatörténeti sorrendben második Boeing 767-200ER típusú repülőgépe november 8-án. (Fotó: Budapest Airport) | © AIRportal.hu

A Malév utolsóként megmaradt, flottatörténeti sorrendben második Boeing 767-200ER típusú repülőgépe november 8-án. (Fotó: Budapest Airport)

Alig felismerhetően, emblémáitól megfosztva, hajtóművek, orrkúp és függőleges vezérsík nélkül vontatták arra, a nyughelyéül szolgáló füves területre a Malév utolsó Boeing 767-esét, amelyen hátralévő idejében parkolhat.

Még értékes alkatrészeinek vevője megkapta amit akart, ennyi maradt a magyar légitársaság utolsó nagygépéből.

Az 1993-as évjáratú B-767-27G(ER) típusjelzésű repülőgép bontási munkálatai idén ősszel vették kezdetüket, amikor a Malév vagyontárgyai felszámolásának részeként a vevő kiszereltette a gép hasznosítható alkatrészeit. Így kerültek eltávolításra a sokat érő General Electric hajtóművek és még sok más berendezés, illetőleg műszer is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A korábbi állapotokhoz képest legdrámaibb változásokkal elsőként október 15-én szembesülhettek a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren járók-kelők, mivel LHBéla – ahogy becenevén szokás volt szólítani – ekkor került ismét a hangárak előtti betonra, oda ahol 2008 ősze, a Malév hosszú távú járatainak leállítása óta várt sorsára, de már hajtóművek, vezérsík és ahogy az ilyenkor szokás cégjelzés nélkül.

A képre kattintva galéria nyílik! (Fotók: Budapest Airport) | © AIRportal.hu

A képre kattintva galéria nyílik! (Fotók: Budapest Airport)


2008 és 2013 között eltelt öt évben végig Maléves „egyenruháját” viselve, vezérsíkján és törzsén a magyar nemzeti színekkel, teljes festésben a reményteljes újrakezdés jegyében szakszerűen letárolt állapotban vesztegelt az Aeroplex Kft. előterén. Ismét repülőképessé tenni rendezetlen tulajdonjogi, valamint anyagi okoknál fogva az idő múlásával egyre képtelenebbé vált, alkatrészként viszont még értékes volt. Múzeumi elhelyezése feltételezhetően leginkább e tényező miatt nem valósulhatott meg.

Újdonsült parkolóhelyén a repülőtéri szolgálatok mentési gyakorlógépeként fog szolgálni. A Budapest Airport közlése szerint igyekeznek a gép állapotát a lehetőségek szerint legjobban megőrizni. A gyakorlatok során sem égéssel, sem darabolással járó feladatokat nem fognak végezni.

A Boeing 767-es tulajdonképpeni géptemetőbe helyezésével immáron két olyan volt-Malév gép található Ferihegyen, amely jelentős, meghatározó darabja a magyar polgári légiközlekedésnek, mégis elhanyagoltan, korábbi festése nélkül maradt ideig-óráig az utókor számára. A sors fintora, hogy mindkét gép idén éli kerek évfordulóját. A második B-767-200-as a huszadik, a legelső Tu-154-es pedig a negyvenediket, de sajnos valahogy egyiket sem övezi igazán ünnepi hangulat.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!