Szombat délután lezuhant egy ejtőernyősöket szállító Pilatus PC-6-os a németalföldi állam délkeleti részén. A fedélzeten tartózkodó 11 fő életét vesztette – közölte a BBC.

Október 19-én a Temploux repülőtérről felszálló belga PC-6-os a felszállás utáni emelkedést végezte, amikor körülbelül 3000 méter magasságon – egyelőre ismeretlen okokból – magasságot kezdett veszteni és Namur városa mellett a földnek csapódott.


A szemtanúk beszámolója szerint a gép „furcsa mozgást végzett a levegőben” és darabokra hullott, majd miután jobb szárnya leszakadt, spirális zuhanásba kezdett.

Az ejtőernyősök próbáltak kiugrani a zuhanó gépből, de akik kijutottak, azoknak sem sikerült időben ernyőt nyitniuk. Az esetet a fedélzeten tartózkodó 11 személyből senki sem élte túl, volt aki becsapódás után, a kigyulladó roncsok között lelte halálát.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!