Sikeresen teljesítette első felszállását a Bombardier legújabb egyfolyosós utasszállítója, a CSeries. A repülőgép összesen 2,5 órát töltött a levegőben. A gyár szakemberei semmi rendellenességet nem tapasztaltak, és remélik, hogy berepülési program továbbra is ilyen sikeres lesz.

A CSeries prototípusát Chuck Ellis kapitány emelhette a levegőbe, rajta kívül még két kollégája tartózkodott a fedélzeten. A repülés eseménytelen volt, így a személyzetnek volt ideje arra, hogy a több mint 14 000 darab repülési paramétert végignézzék, hogy megegyeznek-e a mérnökök által elvárt értékekkel.

A felszállást, mely immáron több mint 9 hónapos késéssel hajtottak végre, három időpont változtatás után, a gyár több ezer dolgozója tekinthette meg a futópálya mellől.

A Bombardier eddig mindösszesen 177 megrendeléssel rendelkezik a a típusra, melyek nagy része a hosszabb törzsű CS300-asra vonatkoznak. Ez a gép a tervek szerint 2014-ben állhat majd szolgálatba, az viszont még nem ismeretes, hogy a gyártási programja meg fog-e csúszni a kisebb, 100-as altípushoz hasonlóan.

Az első CS100-as a kanadai Porter Airlines-nál fog szolgálatba állni, mely összesen 12 darabot rendelt a CSeriesből. A gépek várhatóan Vancouverbe, valamint Los Angelesbe fognak repülni a kanadai fővárosból. Az első példány várhatóan egy éven belül kerül átadásra a légitársaság részére.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!